A nehéz idők erős embereket formálnak – Diplomaátadó az ungvári magyar intézetben

Negyvenhat diák vette át a mesterképzés elvégzéséről szóló oklevelét az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). A mostani diplomaosztó egy olyan időszak lezárása, amelyet a koronavírus-járvány, a karantén, majd a lassan negyedik éve dúló háború nehézségei határoztak meg. A megható esemény egyszerre volt ünnep és számvetés – tanúságtétele annak, hogy valóban igaz a mondás: a nehéz idők erős embereket formálnak.

Szabó Sándor

Az eseményt – amely egy újabb diplomaátadó az intézet történetében, viszont egy hatalmas mérföldkő a végzősök életében – Imre Gyula, az UNE UMOTI tanulmányi igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki felsorolta, hogy 8 magyar nyelv és irodalom, valamint 6 magyar nyelv és irodalom és angol nyelv, 9 történelem és 12 országismeret, illetve 8 matematika és 3 fizika szakos magiszter végzős veheti át magiszteri diplomáját, közülük 17-en kitüntetéssel végeztek.

Az igazgatóhelyettes ünnepi beszédében kiemelte, hogy az elmúlt öt év viszontagságos volt a hallgatók számára: átélték a bezártságot, online és hibrid oktatást, bizonytalanságot, mégis kitartottak tudásvágyuk mellett. Hozzátette: a diplomaosztó így nemcsak ünnep, hanem számvetés is, visszatekintés az indulásra és az eddig megtett útra. Imre Gyula hangsúlyozta: a tanulásnak és a megszerzett szaktudásnak a világ bizonytalanságai közepette is van értelme, a végzősök előtt pedig most egy új életszakasz kezdődik, amelyben a remény és a felelősség egyszerre kap szerepet. Az igazgatóhelyettes Wass Albert gondolataival zárta beszédét:

„Megtettem a magamét s a többi már nem az én gondom. De nemzetemen senki sem segíthet, ha hamarosan nem ébred magára.”

Dr. Spenik Sándor, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet igazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozta: a mesterdiplomák átadása különleges és meghatározó pillanat mind a végzősök, mind az intézmény életében. Emlékeztetett arra, hogy a képzést 61 hallgató kezdte meg, közülük 46-an fejezték be sikeresen tanulmányaikat – ami a kitartás, a tudományos munka és a szakmai fejlődés bizonyítéka.

Kiemelte, hogy az intézet nem csupán az egyetem egyik szervezeti egysége, hanem a kultúrák közötti párbeszéd, a kölcsönös tisztelet, valamint az ukrán és a magyar nép együttműködésének tere. A végzősök olyan közösség tagjaivá váltak, amely hidakat épít, megőrzi hagyományait, miközben a jövőt is formálja.

„Bebizonyították, hogy képesek mélyen gondolkodni, felelősségteljesen dönteni és magabiztosan cselekedni”

– hangsúlyozta Spenik Sándor.

Az igazgató rámutatott: a mai kihívásokkal teli időszakban Ukrajnának szüksége van jól képzett, nyitott gondolkodású szakemberekre, akik tudásukkal és kulturális örökségükkel hozzájárulnak Kárpátalja és a Kárpát-medence fejlődéséhez.

Dr. Cseh Áron vezető konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul nevében köszöntötte a jelenlévőket. A diplomata rámutatott a főkonzulátus és az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet közötti évtizedes, szoros szakmai és baráti kapcsolatra, valamint a rendszeres együttműködésre, amelynek keretében a hallgatók betekintést nyerhetnek a külképviselet konzuli, kulturális és külgazdasági munkájába. Kiemelte az egyetem alapításának 80. évfordulóján átadott Gömböc szimbolikus jelentőségét is, amely a magyar tudományos innováció és a két ország közötti kapcsolatok erősítésének jelképe.

– Abban a kitüntetett szerepben lehet részük, hogy Önök, mint kárpátaljai frissen diplomázott magyar értelmiségiek, hidat képezhetnek az Ukrajna és Magyarország közötti jó gazdasági, tudományos és különböző szakmai szintű együttműködésben

– fogalmazott a vezető konzul. Cseh Áron hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll a kárpátaljai magyar közösség mellett, és támogatja annak megerősítését. Elismeréssel szólt az oktatókról, akik az ismert nehézségek – köztük a háború – ellenére is rendületlenül végzik munkájukat. A végzősökhöz szólva emlékeztetett: bár a diploma megszerzése személyes siker, annak haszna hosszú távon a közösséget gazdagítja. Arra biztatta a frissdiplomásokat, hogy éljenek a megszerzett tudás nyújtotta lehetőségekkel, és legyenek sikeresek Kárpátalján és a nagyvilágban egyaránt.

„A szó a fegyverünk”

– ezzel a gondolattal kezdte ünnepi beszédét dr. Zubánics László, a történelem tanszék vezetője. Mint fogalmazott, bármely szakterületről is érkezzen valaki – legyen fizikus, matematikus vagy informatikus –, a leírt szó erejében hisz, míg a nyelvészek, költők és nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatók inkább a kimondott szó hatalmát vallják magukénak. „Mindkettő erős fegyver” – hangsúlyozta, utalva arra, hogy a tudás közvetítésének formája változhat, de a tartalom felelőssége közös.

Beszédében arra is kitért, hogy a most végzett évfolyam sokszínű közösséget alkotott: voltak, akik első évtől kezdve az intézmény falai között tanultak, mások más szakról érkeztek, vagy éppen egy újabb képesítéssel kívánták bővíteni tudásukat. A tanszékvezető szerint a képzések igazi értéke nem a diploma mellékletében vagy a minősítésekben rejlik, hanem abban a többletben, amelyet a hallgatók gondolkodásmódja gazdagodásában hozott. Külön elismeréssel szólt a magiszteri dolgozatokról, amelyek témáit az intézet hagyománya szerint a hallgatók önállóan fogalmazzák meg.

 „Rengeteg újszerű megközelítés került papírra”

– mondta, hozzátéve: ezek hamarosan az egyetemi repozitóriumban is olvashatók lesznek.

Dr. Zékány Krisztina, a Magyar Filológiai Tanszék vezetője meghatottan, könnyeivel küszködve szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében emlékeztetett: a most végzetteké különleges évfolyam, hiszen a koronavírus-járvány miatt elmaradt a hagyományos ballagásuk, nem volt igazi búcsújuk az iskolától, sőt az egyetemi éveik kezdetén még gólyabált sem tarthattak. Egy olyan közösségbe érkeztek, amelyet már a bizonytalanság formált. Hangsúlyozta, hogy bár a diploma sokszor csupán „egy papírnak” tűnik, valójában kemény évek munkáját, kitartását és helytállását jelképezi.

 „A nehéz idők erős embereket formálnak”

– idézte a közismert mondást a tanszékvezető, majd azt kívánta a frissdiplomásoknak, hogy a nagybetűs. Életben legyen lehetőségük bizonyítani, és a megpróbáltatások után sikerekben gazdag jövő várjon rájuk.

Köszöntő beszédet mondott továbbá dr. Hanna Homonnaiaz Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektronikai Fizikai Intézetének igazgatója, az intézmény tudományos igazgatóhelyettese, dr. Okszana Povidajcsik, a pedagógia tanszék vezetője, dr. Ljubov Pavlisin, az intézmény tudományos igazgatóhelyettese, dr. Sáfrányos Miroszláv, a fizika-matematika tanszék vezetője, Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója, végzős hallgató, Ljáh Sándor, Kárpátalja Megyei Stratégiai Kommunikációs, Nemzetiségi és Vallási Főosztályának vezetőhelyettese, végzős hallgató, valamint Turisz Ingrid, a Munkácsi Állami Egyetem rektorhelyettese, végzős hallgató.

A frissdiplomások szülei nevében Nagy Sándor, a Csongori Gimnázium igazgatója szólt a megjelentekhez. A végzősök részéről Hidi Mária, a nemzetközi kapcsolatok szakirányban végzett hallgató mondott beszédet és köszönetet. A diplomaátadó ünnepi hangulatát irodalmi és zenei előadások tették még emelkedettebbé: elhangzott Wass Albert Búcsú elégia című verse, amelyet Kovács Emília, a magyar nyelv és irodalom szak kitüntetéssel végzett hallgatója adott elő. Ezt követően Máté Péter Most élsz című, örökzöld slágere csendült fel Ignácz-Laskoti Renáta, szintén kitüntetéssel végzett magyar szakos hallgató előadásában.

Az okleveleket dr. Spenik Sándor igazgató és dr. Cseh Áron konzul nyújtotta át a magyar nyelv és irodalom, történelem, idegennyelvi nemzetközi szakfordító (ezen a szakon első ízben adtak át magiszteri szintű diplomát), matematika és fizika szakokon (nappali és levelező tagozaton) végzett diákoknak.

Forrás:

KISZó/Fotók: Zunko Barnabás