Orbán Viktor azt kérte, mindenki tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a biztonságos élethez szükségesek.
Eddig 4 483 598 magyar ember kapta meg az első oltást. Még májusban – egyesek szerint pünkösd környékén – elérheti az ötmilliót a beoltottak száma, ekkor lehet feloldani a esküvőkre, nagyobb rendezvényekre és a kijárási tilalomra vonatkozó korlátozásokat – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: bizonyos tömegrendezvényeken azonban augusztus elejéig, közepéig nem lehet részt venni védettségi igazolvány nélkül.
Orbán Viktor szerint az oltások tekintetében a nyugat-európai országok egy-két hónappal Magyarország mögött vannak, és nincs másik uniós állam, ahol olyan “plázaszerű kiszolgálás lenne” vakcinákból, mint Magyarországon. Míg itthon most már a 16-18 éveseket oltják, aközben Nyugat-Európában még a nyugdíjasokat – mutatott rá a kormányfő, aki egyben köszönetet mondott a fiataloknak, hogy több mint felük jelentkezett az oltásra.
Bejelentette azt is: hétfőtől arra biztatják a Magyarországon kívül élő magyarokat “Tűzföldtől vagy Patagóniától Csíkszeredáig”, hogy ha szeretnék beoltatni magukat, akkor regisztráljanak Magyarországon, és megkaphatják az oltást.
Az Orbán Viktorral készült interjú ITT hallgatható meg.
Forrás: MTI