Segítség a nehéz időkben

Sok család van Kárpátalján, akik sajnos nehéz körülmények között élnek, a teljes körű háború kitörését követően pedig még nehezebb lett az élet megyénkben. Azonban szerencsére mindig vannak olyan önzetlen jótevők, akik ezt észreveszik, és saját idejüket feláldozva segítenek.

A közösségi oldalakon találtam rá egy dédai fiatalemberre, Bakó Ferencre, aki öt éve döntött úgy, hogy gyűjtéseket szervez, hogy szegény, rászoruló családoknak segíthessen.

Kárpátalja.ma szerkesztőségének elmondta, hogy mindig vannak olyan családok, akiknek szükségük van a segítségre.

„Az adományozást önkéntesen kezdtem el, de amikor meghirdetek egy gyűjtést az oldalamon, és látják az emberek, gyakran az ügy mellé állnak, sőt alapítványok, szervezetek is besegítenek”

– mondta el Ferenc.

Hozzátette:

„Legutóbb karácsonykor szerveztem gyűjtést. A Beregszászi járás területén 17 településen összesen 70 családnak sikerült adományt juttatnom. Ez egy rekordszám, mivel eddig soha nem tudtam ilyen sok családhoz ellátogatni. Ehhez a gyűjtéshez is több alapítvány csatlakozott, így együttes erővel tudtunk segíteni.”

Főként egyedül élő időseknek, beteg, fogyatékkal élő vagy sok gyermeket nevelő nehéz helyzetben lévő családoknak segítettek. A csomagba elsősorban élelmiszer és a háztartáshoz szükséges dolgok kerültek.

Bár még csak most kezdődött az év, Ferenc ismét három család megsegítését tűzte ki célul, akiknél levágták az áramot. Ehhez adományt gyűjt, hogy visszakapcsolják a villamos energiát a családoknál, és ne áram nélkül vészeljék át a hideg telet.

Olyan jó, hogy Kárpátalján vannak segíteni akaró emberek! Azt hiszem, így, az új év elején a fogadalmak közé még be lehetne illeszteni azt is, hogy Ferenc példáját követve minden kárpátaljai lakos, aki megteheti, legalább egy rászoruló családnak segítsen ezekben a nehéz időkben, hogy a világ egy kicsit jobb hellyé váljon.