UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Smihal: Magyarország elfogadja az ukrán oltási igazolást

5/5

„Abban bízunk, hogy ezek a megállapodások a közeljövőben szerződésben lesznek rögzítve” – írta Facebook-oldalán a kormányfő, aki hozzátette, hogy a kérdésben tárgyalásokat folytatnak Grúziával is.

Fedor Lapij, az immunprofilaktikáért felelős nemzeti szakértői csoport tagja ezzel egy időben a Dom nevű ukrán tévécsatornán arról beszélt, hogy az oltási igazolások érvényessége attól függ hány oltást kapott az érintett. A szakértő kiemelte, hogy azok, akiket eddig beoltottak Ukrajnában bekerültek az elektronikus adatbázisba.

Kijev megkezdte a tárgyalásokat néhány országgal arról, hogy fogadják el az ukrán papír alapú Covid-igazolványokat. Azt ígérik az ukrán E-igazolvány az európaival lesz összehangolva.

Facebook
Twitter