Soltész Miklós: Ukrajnában minél hamarabb legyen béke

„A háború áldozatainak támogatása a jövőben is folytatódik”

Az a feladatunk, hogy Kárpátalján is, és egész Ukrajnában minél hamarabb béke legyen – jelentette ki Nagyszőlősön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a helyi Perényi Zsigmond Középiskolában iskolatáskákat, tanszereket, tankönyveket és kerékpárokat adott át a tanintézmény diákjainak és tanárainak a Katolikus Karitász jóvoltából.

Soltész Miklós: Az a feladatunk, nekünk Magyarországon a kötelességünk, hogy minden eszközzel megragadjuk a békének a lehetőségét

Fotó: Facebook/Soltész Miklós

A Katolikus Karitász augusztus elején azzal a céllal hirdette meg a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű programját, hogy közel 10 000 hátrányos helyzetű gyermeket támogasson Magyarországon tanévkezdéskor – mondta el Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója. Szavai szerint a programot azért hozták át a határon túlra, hogy „Kárpátalján is öröm legyen az iskolakezdés”.

Écsy Gábor kijelentette: örül annak, hogy „ez az iskola létezik, és a történelem viharait is kiállva tovább folytatja a küldetését”. Hozzátette: a Nagyszőlősön átadott közel harminccal együtt összesen 150 iskolatáska kerül a Felső-Tisza vidékére, valamint Ungvárra, Munkácsra, Beregszászra és Tiszaújlakra is. Ezenkívül húsz kerékpárt is kaptak a nagyszőlősi diákok.

Az adomány ünnepélyes átadásán Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a háború kezdete óta 5300 tonna támogatás érkezett Magyarországról Kárpátaljára és a Kárpátokon túli ukrajnai területekre mintegy 13 milliárd forint értékben, mint mondta, „köszönhetően a magyar karitatív szervezetekkel történt együttműködésnek, mely a magyar kormány munkáját segítette, és ami a legfontosabb, segítette az itt élőket”.

Az Ukrajna és az Ukrajnából menekülők megsegítésére fordított teljes összeg megközelíti a 100 milliárd forintot. Soltész Miklós azt is elmondta, hogy a háború ideje alatt eddig több mint tizenegyezer ukrán gyerek nyaralhatott Magyarországon.

A háború áldozatainak támogatása a jövőben is folytatódik – erősítette meg Soltész Miklós, hiszen „Magyarország így tud segíteni nekik”, miközben adott esetben sokkal nagyobb és gazdagabb nemzetek „a töredékét sem teszik meg az itt élőkért”, kizárólag a saját gazdasági és politikai érdekeiket érvényesítik Ukrajna vonatkozásában.

A mostani átadás mondhatni jelképes – fogalmazott az államtitkár. Ám látva a gyerekek örömét, kijelenthető: „minden egyes kis segítség óriási dolog”. Soltész Miklós kiemelte: „Az a feladatunk, nekünk Magyarországon a kötelességünk, hogy minden eszközzel megragadjuk a békének a lehetőségét”.

„A háború tragédiái jelen vannak” mind a pedagógusok, mind a diákok családjaiban – mondta. Ezért „az a feladatunk, hogy Kárpátalján és egész Ukrajnában is minél hamarabb béke legyen”– hangsúlyozta Soltész Miklós.

„Mi ezért dolgozunk Magyarországon, és azért fogunk mindent megtenni világpolitikai szinten is, hogy ezt képviseljük”, akkor is, ha ezért sokan támadnak, és „nem is értik a mi gondolkodásunkat” – összegzett az államtitkár.