Az ember életében vannak mérföldkövek. Amikor megáll, visszatekint a megtett útra, számot vet, s ennek fényében tervezi a jövőt. Egy ilyen állomás a szalagavató/szalagtűző ünnepség is, amikor a középiskolák végzőseinek mellére feltűzik a remény és a hit jelképeivé vált zöld szalagot. Amely tekintélyt is ad, hiszen a szalag szemmel láthatóan sugallja, hogy viselője már túl van a középiskolai tanulmányainak a nehezén. Ezzel párhuzamosan a gyerekkor lezárásának első mozzanata is a szalag feltűzése, hiszen már csak pár hónap választja el a végzős diákokat a ballagástól és az érettségitől, amely hivatalossá teszi a felnőttek világához tartozásukat.
Erre az eseményre a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum (korábbi nevén: a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium) diákjai mindig emlékezetes, a jelenlévők szívében-lelkében mély nyomot hagyó műsorral készülnek. Így volt ez idén is. A március 24-én a Beregszászi Művelődési Házban sorra kerülő ünnepségen harmincegy érettségi előtt álló fiatal állt a színpadon fegyelmezetten, megilletődötten hozzátartozóik, barátaik, tanáraik előtt, hogy mellükre kerüljön a zöld szalag, s hogy hitet tegyenek a legmélyebb érzésekről, és valljanak az igaz értékekről.
A mostani érettségi előtt állóknak nehezített terepen kellett és kell teljesíteniük. Előbb a pandémia, több mint egy éve pedig a háború árnyékában zajlik az életünk. Minden olyan bizonytalan. De nem adhatjuk fel. Mint ahogy az ünnepségen is elhangzott: nem az a fontos, honnan fúj a szél, hanem hogy hogyan állítod be a vitorláidat. S hogy nézz a célra, és tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy elérd azokat.
„Soha eddig pályafutásom alatt még nem láttam ilyen fontosnak a szalagavató ünnepségünket, amelyből nemcsak diákjaink, de mi is erőt merítünk” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Szabó Árpád. – Mert amikor ma feltűzik osztályfőnökeitek a remény zöld szalagját, akkor nemcsak ti reménykedtek a szebb jövőben, de mi mindnyájan, mert ti vagytok a jövő, a mi jövőnk is… Azt kívánom néktek, hogy telesüljenek vágyaitok, érjétek el céljaitokat, legyetek méltóak nemcsak tanintézményünkhöz, hanem ehhez a maroknyi kárpátaljai magyarsághoz, amely már annyi vihart átélt történelme folyamán, hogy már minden bizonnyal rég el kellett volna tűnnie a történelem színpadáról, de itt vagyunk és remélem itt is leszünk. Ebben, kedves végzőseink, a sors nagy szerepet szánt számotokra. Felvállalva a közösséget nemzetünkkel, valósítsátok meg álmaitokat és fordítsátok népünk javára” – zárta gondolatait az igazgató.
Felejthetetlen pillanatok következtek: az osztályfőnökök – Mázor Júlia és Mihovics Magdolna – feltűzték diákjaik mellére a reménység zöld szalagját, majd megható szavakkal szóltak hozzájuk. Felelevenítették az együtt töltött évek szép emlékeket, s arra biztatták „gyermekeiket”, hogy bár bizonytalan a jövőnk, ez ne ébresszen bennük félelmet, hisz az iskola névadója szellemiségéhez hűen nekik kell szebbé tenni a világot.
Az a sok bölcsesség, amit ma itt kaptok, majd segít benneteket eligazodni az életben, s bátorságot meríthettek azokból, kezdte köszöntőjét Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki egykori matektanárának gyakran emlegetett mondását idézte: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen”. A diplomata elismeréssel szólt a diákok azon kezdeményezéséről, hogy a nekik szánt virágcsokrok árát jótékonysági célra ajánlották fel. Magyarország is több száz sebesült katona, sérült gyerek gyógykezelését segíti, mondta. (A végzősök adománygyűjtő dobozt helyeztek ki, s az abban összegyűlt összeget a harcokban megsebesült katonák gyógykezelésére, rehabilitációjára ajánlják fel.)
A szalagavató még a háborús helyzetben is ünnep, a közös munka diadala, fogalmazott Babják Edit, a beregszászi városi oktatási és művelődési osztály vezetője. Gratulált a rendkívül megnehezített pályán célegyenesbe fordult diákoknak Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese is. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője levélben küldött üzenetében azt kérte a végzősöktől, hogy legyenek gondolkodó, cselekvő, kősziklára építkező emberekké, s ne feledjék: „Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31, 8) A felszólalók sorát Margitics János református lelkész és Marosi István görögkatolikus áldozópap zárta, akik Isten áldását kérték az érettségihez közeledő fiatalok életére.
Végezetül a végzősök átadták a stafétabotot az utánuk következőknek, majd mély gondolatokat megfogalmazó verses-zenés műsorukban vallottak hitről, barátságról, szeretetről, az igaz értékekről. A hagyományokhoz híven a tanári kar énekkel köszöntötte a szívük fölött immáron zöld szalagot viselő diákokat, akik az ünnepség záróakkordjaként keringőt lejtettek a színpadon és a művelődési ház előtt is.
Jó szelet, vitorlát bontó diáksereg!
Kovács Erzsébet
