Megtartotta hagyományos KRISZ-hetét a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A szervezet 22 éves fennállása óta nagy figyelmet fordít az ifjú korosztályra. A KRISZ-hét az olyan kiemelt programjaik egyike, melyet immáron 21 éve rendszeresen megtartanak, és nagy népszerűségnek örvend.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet célja az ifjúság Krisztussal való találkozásának segítése és a fiatalok lelki épülése. Ebből adódóan az elmúlt évek során számos olyan rendezvényt tartottak, mely a különböző korosztályú fiatalokat szólítja meg s hozza közelebb hozzájuk Isten igéjét.
Balázs Antal, a KRISZ elnöke elmondta: „A KRISZ-hét a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetnek egyik fő missziós alkalma. Egy nyári tábor, ahol a 15+-os korosztályt igyekszünk megszólítani, vallási hovatartozástól függetlenül egész Kárpátaljáról vártuk a fiatalokat. Szervezetünk 2002-ben jött létre, a tábort pedig 2003-ban szerveztük meg először, azóta minden évben megrendezzük. Az esemény hétfő délelőtt vette kezdetét és szombaton ért véget a záróalkalommal. Hatvankét fő vett részt a táborban, ahol 13 fős munkatársi csapat foglalkozott a fiatalokkal. Ennél voltak már nagyobb heteink is, amikor egy időben három helyszínen is megtartottuk a tábort, de a jelenlegi körülmények között ezért is hálásak vagyunk.”
A tábor ideje alatt olyan különböző témákat boncolgatnak a fiatalokkal bibliai alapok mentén, melyek felkeltik a mai generáció figyelmét. Többek között beszéltek pénzügyekről, félelmekről, megkötözöttségekről, párkapcsolati témákról, s a megtérés is kiemelt szempont volt. A hét fő témája: Találkozások Jézussal. A Biblián keresztül pedig több olyan történettel is megismerkedtek, ahol emberi sorsok, életek változtak meg a Jézussal való találkozások által.
Délutánonként a The Chosen nevű sorozatot tekintették meg a résztvevők, amely modern formában dolgozza fel Jézus életét. A sorozatban látottakat minden délután kisebb csoportokban vitatták meg. Esténként pedig evangelizációs alkalmakkal várták a fiatalokat, természetesen a dicsőítés sem maradhatott el. A szabad foglalkozások idején lehetőség volt medencézésre, valamint sportjátékokat játszottak.
A tábor egyik résztvevője, Pércsi Márton már sokadszor vesz részt KRISZ-héten, de amint mondta, mindig örömmel jön: „Nem első alkalommal vagyok KRISZ-héten, nagyon szeretek ide járni, mert kedves, megértő emberekkel találkozom, rengeteg barátot szereztem. S nagyon szeretem a sportfoglalkozásokat is.”
Az egyhetes tábornak a Nagyberegi Református Líceum adott otthont. A program zárásaként tábortüzes dicsőítő alkalmat szerveztek.