A Miniszteri Kabinet szeptember 6-án jóváhagyta Viktor Mikita kormányzó menesztését a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás éléről – közölte pénteken Tarasz Melnicsuk, az ukrán kormány parlamenti megbízottja Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a döntés elnöki jóváhagyásra vár.
A suspilne.media hírportál telefonon érte utol Roman Moldavcsukot, a megyei közigazgatás stratégiai kommunikációs, valamint nemzetiségi és vallási osztályának vezetőjét, aki közölte, hogy addig nem kommentálja az információt, amíg nem érkezik meg a vonatkozó rendelet.
Viktor Mikitát 2021. december 10-én nevezte ki az elnök Kárpátalja élére. Anatolij Poloszkov kormányzót váltotta ezen a poszton.
Arról egyelőre nincs hír, ki lehet az utódja, ahogy azt sem tudni hivatalosan, hogy mi lesz a további sorsa. Korábban arról írtunk, hogy a kormányzót az Elnöki Hivatal helyettes vezetőjévé léptetik elő.
“Viktor Mikita kormányzó teljesen új szemléletet hozott Kárpátaljára: a megbékélés kultúráját képviseli annak érdekében, hogy ukránok és magyarok egymás mellett békében élhessenek”
– méltatta például idén januárban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.