– Ukrajna függetlenségének három évtizede alatt a nemzeti kisebbségek jogvédelmét illetően, a szovjet típusú nemzetiségpolitika kiteljesedésétől, számos demokratizáló, „európaivá tevő” próbálkozás után, eljutott a nemzetiségi és nyelvi alapon való diszkrimináció legszélsőségesebb formájáig. Magyarán: a többnemzetiségű, többnyelvű állam koncepciójától az ukránul beszélő ukránok állama eszméjéig – fogalmazott nemrég egyik előadásában Tóth Mihály jogász, kisebbségkutató, aki jól ismeri az ukrán vezető értelmiségiek gondolkodását, hisz először parlamenti képviselőként, majd utána is sokáig élt Kijevben.
– A politológusok szerint számos jel utal arra, hogy ez az állapot tartós lesz. Ez azért is fájó, mivel a kárpátaljai magyar közösséget korábban joggal nevezhettük a demokratikus ukrán nemzetiségi politika egyik legnagyobb nyertesének.
– Ma viszont megalapozottan azt állíthatjuk, hogy e politika radikális változásával közösségünk veszíti a legtöbbet. Csak remélhetjük, hogy nem mindent. Hiszen, a nemzeti-kulturális jogfosztáson túl, az országot sújtó általános szociális-gazdasági válság okozta megélhetési nehézségek kiváltotta tömeges külföldi munkavállalás, valamint az egyszerűsített magyarországi honosítás és nyugdíj-igénylés lehetőségének együttes hatása egyre több honfitársunkat készteti a szülőföld elhagyására. Ami ma már szemmel láthatóan idézi elő a magyarok által lakott települések lakosságcsökkenését, illetve lakosságcseréjét.
– A kárpátaljai magyarok figyelemmel követték-követik a sorsukat meghatározó eseményeket, és tisztában vannak azzal, hogy mi is történt, történik Ukrajnában a nemzeti kisebbségek jogfosztása területén. Ezért most tekintsünk el az elfogadott jogszabályok és azoknak a nemzetiségi és nyelvi kisebbségek helyzetére gyakorolt negatív hatásának elemzésétől. Inkább próbáljuk megkeresni arra a választ, hogy miért is történ mindez? Illetve mi váltotta ki a szociális igényt e változásokra? Valamint, hogy e változások miért vették ezt az irányt? És végül is mivel magyarázható a jogállamiság kritériumainak, az emberi jogok betartatásának, a kisebbségek jogvédelmét felügyelni hivatott nemzetközi szervezetek, intézmények furcsán elnéző, szinte cinkos magatartása e jogfosztási folyamatot illetően?
– Vitathatatlan, hogy e radikális változások kiinduló- és gyújtópontja a 2014 tavaszán bekövetkezett Jevro majdan. De azt is látjuk, hogy ez az esemény csupán felgyorsította, katalizálta, illetve becsatornázta azt, vagyis megszabta az irányát, irányultságát e folyamatoknak, de nem forrása annak. A probléma forrása az ukrán államépítés folyamata alapkérdésében keresendő. Történetesen, ennek a Szovjetuniótól megöröklött területen élő, többségében magát ukrán nemzetiségűnek, de történelmi és számos egyéb okoknál fogva is, valamint politikai-világnézeti, szociális, nyelvi stb. szempontokat illetően rendkívül tagolt lakosságnak az identitáskeresésében. Meglátásom szerint keresik önmagukat, mint nemzetpolgárok, illetve mint államnemzet. És ezzel kapcsolatosan keresik nyelvi, kulturális, gazdasági, szociális és geopolitikai stb. identitásukat is. Nézzünk egy alapvetést: a Kisebbségi Keretegyezménynek a tagállamok részéről való megvalósulását vizsgálni hivatott Tanácsadó Bizottságnak a 2017. március 10-én kelt véleményében foglaltak szerint a Jevro majdanos forradalom által okozott alapvető társadalmi probléma abban rejlik, hogy az összetett, többes identitású emberek úgy érezték, hogy kötelesek állást foglalni, demonstrálva az állam iránti lojalitásukat. Meglátásom szerint, a kisebbségeket jogaiktól megfosztó jogszabályokban ezeknek a megalkotói e lojalitásnak az általuk helyesnek és előre mutatónak vélt (hitt?) megjelenési formáit és irányait mutatják fel.
– Az egyszerű ukrán állampolgárok, köztük a kárpátaljai magyarok tízezrei szomorúan állapítják meg, hogy a független ukrán állam az elmúlt három évtized alatt nem jutott egyről a kettőre…
– E folyamat (államépítés, nemzetépítés) formái és irányultságai kérdéseire a választ megalapozottan kereshetjük Ukrajna utóbbi évtizedeinek gazdasági, szociális, kulturális sajátságaiban, melyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ez az ország a kelet – nyugat szembenállás egyik kulcsterepévé, fegyveres konfliktusos övezetté, és ez által rendkívül erős külső ráhatások alanyává váljon. Az ilyen jellegű külső befolyás minden pozitívumával és negatívumával, de különösen annak ellentmondásosságával együtt. Az ellentmondás vizsgált jogterültünk esetében is tetten érhető, szemmel látható. Egyrészt, az egész folyamat kiindulópontja a győzedelmes Jevro (Euro) Majdan Forradalom, amely a „méltóság forradalma” címszó alatt készül bevonulni a történelembe, ami értelemszerűen feltételezi, hogy a geopolitikai, gazdasági kulturális identitáskeresés az európai, értsd, nyugati irányt vette. Ennek legfajsúlyosabb jogszabályi megjelenését a 2019 februárjában a Verhovna Rada által elfogadott „Ukrajna Alkotmányának, az államnak az Európa Unióban és az Északatlanti Szerződésben való teljesjogú tagságának megszerzésére irányuló stratégiai kurzusáról” szóló alkotmánymódosító törvényben találjuk. E törvény a következő frázissal egészíti ki az Alkotmány preambulumát „… valamint megerősítve az Ukrán Nép európai identitását és Ukrajna európai és euroatlanti kurzusának visszafordíthatatlanságát”.
– Hát éppen ez az! Józan paraszti ésszel joggal hihetnénk, hogy az ilyen alkotmányos fordulat nem csak feltételezi, hanem egyenesen kötelezi a demokratikus szabadságjogok, beleértve a kisebbségek jogainak, és ezen jogok védelmének a kiteljesedését. Akkor miért történik ennek az ellenkezője?
– Ha beleolvasunk az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága ukrajnai irodájának időszaki és tematikus jelentéseibe, meggyőződhetünk róla, hogy az általunk vizsgált jogterület, csak kicsiny, és messze nem a legfajsúlyosabb területe az emberi jogsértéseknek a „posztmajdanos” Ukrajnában. A jogalkotás területén sem. Mert például a Verhovna Rada által 2015-ben elfogadott úgynevezett dekommunizációs (a kommunista korszak örökségétől való megszabadulás) törvénycsomag rendelkezései sokkal jelentősebb emberi jogsértéseket tartalmaznak. Ezek jogkövetkezményeinek ékes bizonyítékaival az Emberi Jogok Európai Bírósága számos Ukrajnát elmarasztaló ítéletében is találkozhatunk.
– Mi lehet a deklarált, kitűzött cél és annak megvalósításának eszköze között tetten érhető ellentmondás fő oka?
– Vélhetően az, hogy a valaminek az irányába való fordulás egyúttal valamitől való elfordulást is jelenti. Esetünkben e társadalom saját kommunista múltjától, a Szovjetunióhoz, korábbi hazájához, de az Oroszországgal közös más történelmi eseményekhez, élményekhez fűződő dolgoktól is. Ezért a „dekommunizáció” értelemszerűen egyben a „deruszifikációt” is jelenti. Aminek egyik fő iránya az orosz nyelv, az orosz kulturális és egyéb hagyomány minél teljesebb kiiktatása a közélet minden területéről. E politika logikus és elkerülhetetlen velejárója a többi, a történelmi sors következtében Ukrajna területén honos, de nemzeti hovatartozásukat illetően a korábban e területeket birtokló, az aktuális ukrán történelmi narratíva szerint bitorló, megszálló, kolonizáló stb., nemzetekhez tartozókként magukat azonosítókkal szembeni fellépés, ezeknek mihamarabbi asszimilációjának (megszüntetésének) szándékával. Mert, mint az egy idevonatkozó, az Államnyelvtörvényt alkotmányosnak minősítő 2021. évi alkotmánybírósági döntésben megfogalmazódott, bármilyen az ukrántól eltérő csoportos identitás megléte az ukrán államiságot veszélyezteti. És mivel mindez a „két világ” (nyugat – orosz) szembenállásának fontos színterén történik, ezért ennek a kritikája a „felvilágosult nyugat” részéről vagy eleve hiányzik, vagy nagyon is mértéktartó, elnéző, egyes esetekben szinte bátorító. Ezt az Európa Tanács szervek és intézmények megnyilvánulásai is tanúsítják. Látnunk kell, a geopolitikai vetélkedés tétje globális jelentőségű, ennek a kettősségnek, ennek az ellentmondásos politikának az Ukrajnát negatívan érintő bel- és külpolitikai aspektusai sajnálatos módon csak igen kicsi részben kerülnek figyelembevételre a globális térben azoknál, akik az Ukrajnával kapcsolatos döntéseket meghozzák. Mindezekkel együtt e kettősség mind globális (világméretű), mind európai regionális következménye a nemzeti kisebbségek nemzetközi jogvédelme még véglegesen meg sem formálódott rendszerének erodálása, jelentős súlyvesztése is.
– Köszönöm a beszélgetést.
Eszenyi Gábor
