UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Varga Béla újságíró Európa-érmet kapott

5/5

Tavaly a koronavírus járvány miatt nem volt díjátadás, ezért most egyszerre két díjazottat ünnepeltünk – olvasható Csóti György, az intézet igazgatójának Facebook-bejegyzésében. – 2020-ban Kövesdi Károly felvidéki, 2021-ben Varga Béla kárpátaljai újságíró részesült a magas elismerésben.

A magyar alapítású nemzetközi újságíró érmet a Balassi Kard Művészeti Alapítvány adományozza minden évben. Molnár Pál, az Alapítvány elnöke elmondta, díjuk a leghosszabban folyamatosan odaítélt magyar újságírói díj, és a díjazottak között olyan nevekkel is találkozunk, mint Konrád Sutarski, Bedő Zoltán, Kondor Katalin és Oplatka András.

Forrás: KISZó

Facebook
Twitter