A vihart követő napokban önkéntesek, segélyszervezetek és helyi lakosok dolgoztak együtt a legsúlyosabban érintett kárpátaljai településeken. Dobsa István, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke szerint Tiszakeresztúrban mára nagyrészt sikerült helyreállítani a lakóházakat, a mezőgazdaságban keletkezett veszteségek azonban hosszú távon is súlyosan érintik a családokat. A viharkárok mellett a közösség lelki terheiről és a példátlan összefogásról is beszélt.
Simon Rita
– Bő két hét telt el a pusztító vihar óta. Milyen állapotok vannak most a leginkább érintett településeken?
– Az egykori Nagyszőlősi járás területén a Tiszaújlaki kistérség szenvedte el a legsúlyosabb károkat. Különösen Tiszakeresztúr, Karácsfalva és Tiszaújhely érintett, de a Nagyszőlősi kistérséghez tartozó Fancsikán is jelentős pusztítást végzett a vihar. Mindhárom településen nagyon sok családi ház tetőszerkezete sérült meg. Tiszakeresztúrban mára azt mondhatjuk, hogy nagyjából kilencven százalékban helyreállt a rend. Maradt néhány sérült ház, de ezek többségét jelenleg nem lakják. Természetesen ezeket sem lehet így hagyni, de elsőként azokat az ingatlanokat kellett rendbe tenni, amelyekben családok élnek. Voltak olyan súlyosan megrongálódott épületek is, amelyek helyreállítását önkéntes munkával már nem lehetett elvégezni, mert többnapos, komoly szakértelmet igénylő beavatkozásra volt szükség. Szerencsére már szakemberekből álló brigádok is dolgoznak a településen.
– A mezőgazdaságot mekkora veszteség érte?
– A környéken nagyon sok család számára a zöldségtermesztés jelenti a megélhetés egyik alapját. Szinte nincs olyan gazdaság, ahol a fóliasátrak ne sérültek volna meg.
Van olyan család, amelynek kilenc fóliasátra volt, és ebből nyolc teljesen használhatatlanná vált…
Egy ilyen fóliasátornak csak az anyagköltsége óriási összeg. És ehhez még hozzá kell számítani azt is, ami benne volt. A termés sok családnak egészen őszig bevételt biztosított volna. Ezzel gyakorlatilag egy élet munkája és a család következő hónapokra tervezett jövedelme vált semmissé.
– Kik tudtak a leggyorsabban segítséget nyújtani?
– Nagyon sok helyi ember azonnal megmozdult. Akik rendelkeztek felmentéssel és fizikailag is tudtak dolgozni, mentek segíteni. Erre óriási szükség volt, mert nemcsak pénzből, hanem szabad kézből és szakemberből is kevés volt.
A Tiszakeresztúri Gimnázium udvarán például tíz, ötven-hatvan éves fenyőfa tört ketté.
Az udvar gyakorlatilag használhatatlanná vált, miközben közeledik a tanévkezdés. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy legalább egy hétre lesz szükségünk a terület rendbetételéhez. A Máltai Szeretetszolgálat azonban megfelelő szakemberekkel és professzionális eszközökkel érkezett, így a munkát egyetlen nap alatt el tudtuk végezni. Nagyon sokat jelentett a más településekről érkező segítség is. Mezőgecséből egy tucat önkéntes érkezett, akik kifejezetten tetőszerkezeteket javítottak, illetve a Csilla von Boeselager Alapítvány ötfős szakmai csapata is segített.
– Hol tart a hivatalos kárfelmérés?
– A minap a KMKSZ kibővített elnökségi ülésén is foglalkoztunk a helyzettel, a hivatalos kárfelmérési dokumentumok pedig a meghatározott határidőre beérkeztek. Most azt várjuk, hogy ezek alapján milyen további intézkedések történnek, be tudunk-e vonni állami vagy anyaországi segítséget.
A Tiszaújlaki kistérségben ugyanakkor komoly problémát jelentett, hogy a hivatalos eljárásban a kárbejelentést érvényes tulajdoni dokumentumokhoz kötötték, amivel nem rendelkezik minden család.
Nagyjából 170 kárbejelentést fogadtak el, ami messze elmarad attól, amit mi a helyszínen tapasztaltunk. A másik nagy probléma, hogy a mezőgazdasági épületekkel, gazdasági ingatlanokkal és fóliasátrakkal a hivatalos felmérés nem foglalkozott. Pedig sok család számára éppen itt keletkezett a legsúlyosabb, a megélhetésüket veszélyeztető veszteség. A kistérség tízezer hrivnyás általános támogatási összeget állapított meg.
– Számítanak további segítségre?
– Nagyon bízom benne. A KMKSZ a megyei adminisztrációt és a megyei tanácsot is tájékoztatta a súlyos károkról. Abban reménykedünk, hogy az ukrán állam megfelelő szervei is bekapcsolódnak a kárenyhítésbe.
A magyar kormány részéről is volt érdeklődés, a KMKSZ elnöksége tájékoztatta a magyar kormányt a kialakult helyzetről.
Reméljük, hogy ennek is lesz kézzelfogható eredménye. Ezekre a családokra egyik napról a másikra olyan anyagi teher szakadt, amelyet nagyon nehéz saját erőből elviselni. Ráadásul egy háborúban élő közösségről beszélünk, korlátozott kereseti lehetőségekkel. Ezért most rendkívül fontos lenne, hogy minél több terhet levegyünk a károsultak válláról.
– Ön végig ott volt az emberek között. Lelkileg hogyan élték meg mindezt?
– Rendkívül megterhelően. Nyolcvan év körüli emberektől hallottam, hogy életükben nem láttak még ilyet. Sokan valóban féltek, rettegtek a vihar alatt.
Nagy szerencse és isteni gondviselés, hogy mindez személyi sérülés nélkül múlt el.
Én magam is Tiszakeresztúrban voltam a vihar idején. Amikor elvonult, mindenki kirohant az utcára, először a saját házát nézte meg, utána a szomszédokat, a környéket. Az emberek meg voltak döbbenve. A látvány helyenként háborús állapotokat idézett. Ez egy olyan közösséget ért, amely az elmúlt években egyébként is rengeteg lelki terhet cipelt, így természetesen érezhető a csüggedés és a keserűség.
– Ugyanakkor a vihar után rendkívüli összefogás is kialakult.
– Talán ez volt az egész helyzet legfontosabb pozitívuma. Régóta nem láttam ilyen jól működni az összefogást. Más falvakból jöttek önkéntesek, érkeztek a segélyszervezetek, és közben azt is jó volt látni, hogyan fogadják őket a helyiek. Ebédet készítettek nekik, volt, aki egy-egy szimbolikus ajándékkal próbálta megköszönni a segítséget.
Azt éreztem, hogy az az összetartás, amely mindig is jelen volt a kárpátaljai magyarságban, most újra nagyon erősen megmutatkozott.
Mi most Tiszakeresztúrban, Karácsfalván és Tiszaújhelyen kerültünk bajba. Nem kívánom senkinek, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, de ha máshol lesz szükség segítségre, biztos vagyok benne, hogy innen is mennek majd az emberek.
