Európai nyomtávú vasútvonalat építenek Ungvár és Csap között

Elkezdődtek az Ungvár és Csap közötti úgynevezett „európai nyomtávú” vasútvonal építésének munkálatai. A projekt az Európai Unió és Ukrajna közötti együttműködés keretében, az EU vasúti szállítási összeköttetéseinek fejlesztésére irányuló program részeként valósul meg. A keskeny nyomtávú vasúthálózat kiépítése csökkenti a közúti határátkelők terheltségét, bővíti a rendelkezésre álló logisztikai lehetőségeket és nagyobb kényelmet biztosít a vonaton utazók számára. Ez az első megvalósuló projekt Ukrajna nyugati részén. Összesen négy vasútvonal köti majd össze Ukrajnát az EU-val.

„Ungvár lesz az első olyan ukrán megyeszékhely, amelynek európai szabványú vasúti összeköttetése lesz. A második Lemberg megyében lesz, ennek a projektnek a kidolgozása is folyamatban van. A harmadik Csernyivci megye lesz, a negyedik pedig Kovel”

 – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

Denisz Smihal miniszterelnök a minap szlovák kollégájával, Robert Ficóval is tárgyalt az Ukrajnát az EU-val összekötő logisztikai fejlesztésekkel kapcsolatban. Szóba került többek között a határ menti infrastruktúra bővítése, illetve a vasúti összeköttetés azonos mértékű fejlesztése.

Ukrajna 2022-ben csatlakozott az európai infrastruktúra bővítését célzó programhoz. Eleinte csupán néhány pályázati jelentkezést nyújtott be, de ma már 21 projektről van szó. Ezek többsége a költségszámítás szakaszában van. A legnagyobb volumenű, az „európai nyomtávú” összeköttetés kiépítése Ungvárral és Csappal. Ez 22 kilométer vasútvonal, 4 autós és egy gyaloghíd megépítését jelenti. A vonal villamosítása több mint másfél milliárd hrivnyába fog kerülni. Csaknem ugyanennyibe kerül a vasútvonal kiépítése is. A munkálatok 14 hónapig fognak tartani, és az új vasútvonal átadását követően 50 százalékkal növeli majd a kapacitást – fogalmazott Jevhen Lescsenko, az Ukrzaliznicja ukrán vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke.

A keskeny nyomtávú vasútvonal egy kilométeres szakaszának megépítése mintegy 24 millió hrivnyába kerül. A Csap–Ungvár szakasz teljes költsége 20 millió euró. A szerződés értelmében az EU és Ukrajna azonos önrészt fektet a projektbe. Ez az első projekt, amely európai forrásokból fejleszti az ukrajnai vasúthálózatot.

„A projekt egyik felét az EU finanszírozza pályázat révén, tehát ez térítésmentes. A másik felét Ukrajna állja, ami vagy az Ukrzaliznicja költségén valósul meg, vagy az Európai Befektetési Bank kölcsönéből, vagy állami költségvetésből. Minden attól függ, hogyan alakul a helyzet”

– mondta Olekszandr Kava ukrán pénzügyminiszterhelyettes.

A Csap–Ungvár közötti európai szabványú vasútvonal új lehetőségeket nyit, mind az utas-, mind a teherszállítás terén. Ez főleg azoknak az ukrán vállalkozóknak kedvez, akik az ország nyugati határain keresztül bonyolítják a szállításokat. A keskeny nyomtávú vasútvonal építése egyidejűleg fog zajlani Csap és Ungvár irányából. A munkálatok nem fogják akadályozni a vonatforgalmat, ugyanis az ukrán vasútvállalat mérnökei teljesen új vágányt építenek az adott szakaszon. A munkálatok hivatalosan májusban kezdődnek. A szakértők becslése szerint 14 hónap alatt fog megépülni az új vágány. Ezt követően hozzálátnak az EU-t Lemberggel, Csernyivcivel és Kovellel összekötő vasútvonalak megépítéséhez.