Zubánics László: fontos, hogy lássuk, melyek a megoldásra váró kérdések
Megtartotta második ülését az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Civil Szervezeteinek Tanácsa
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Megtartotta második ülését az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Civil Szervezeteinek Tanácsa
Új beosztásában Budapestre vezetett első külföldi útja Miroszlav Bileckijnek.
Mint arról korábban hírt közöltünk, négy és fél év után ma ismét Magyarországra látogatott az ukrán külügyminiszter. Andrij Szibiha Szijjártó Péterrel tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról, a kisebbségi jogokról. Az egy órás beszélgetés után a tárgyalások bővített formában, a delegációk részvételével folytatódtak.
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében szeptember 21-én konfirmandus és ifjúsági csendesnapra került sor Nagyberegen.
Az idősek megsegítése kiemelt társadalmi felelősség – vélik a Dorcas Jótékonysági Alapítvány munkatársai. A keresztyén indíttatású ukrajnai Dorcas a háborús konfliktus idején sem feledkezik meg az idősekről.
A Pro Cultura Subcarpathica viseletkiállítással egybekötött szüreti évadnyitót szervezett a Nagyberegi Tájházban. A program során táncház, szőlőtaposás, kézművesség, kemencés édességek várták a résztvevőket. Emellett megtekinthették a Kárpátalján élő népek hagyományos viseleteit.
Mesélni a háborúról, érzésekről és szorongásokról anélkül, hogy közvetlenül megmutatnánk őket, anélkül hogy banális eszközökhöz és klisékhez folyamodnánk. A kárpátaljai avantgárd művészek szárnyának kurátora, Tarasz Tabaka ezt a feladatot tűzte ki az alkotók elé a Bunker kiállítás előkészítése során.
Beregszászban tartott előadást dr. Molnár Imre történész, aki a nyolcvanas évek végétől kutatja gróf Esterházy János, a mártír sorsú felvidéki politikus életét.
Fiatal kárpátaljai lány kápráztatta el az X-Faktor zsűrijét a hétvégén. A magyarországi könnyűzenei tehetségkutatón Ferkó Emília Veronika egy ukrán dalt adott elő, amihez magyar nyelven szerzett szöveget. Tette mindezt éppen a születésnapján. Produkcióját vastaps követte, a mentorok négy igennel juttatták tovább a következő fordulóba.