Dorcas önkéntes nap Munkácson

Az idősek megsegítése kiemelt társadalmi felelősség – vélik a Dorcas Jótékonysági Alapítvány munkatársai. A keresztyén indíttatású ukrajnai Dorcas a háborús konfliktus idején sem feledkezik meg az idősekről.

A Fogadj örökbe egy nagymamát! elnevezésű programjuk több mint harminc településen működik Kárpátalja-szerte. Céljuk az egyedül és nehéz körülmények között élő, sokszor magatehetetlen idősek támogatása. Az Ukrajnában dúló háború következtében sokkal aktuálisabbá vált az országban élő idős emberek megsegítése, mint korábban bármikor. A szervezettől a gondozottak negyedévente élelmiszer-, illetve higiéniai csomagokat vehetnek át, ezenkívül pedig a Dorcas helyi önkéntesei olyan programokat szerveznek, amelyek bevonják az időseket és a fiatalokat is, ezáltal egyfajta hidat építve a generációk között. Ezeknek az önkénteseknek szerettek volna kedveskedni a napokban a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ahol lehetőség volt a lelki feltöltődésre és a tapasztalatcserére egyaránt.

Béres Ildikó, a Fogadj örökbe egy nagymamát! program koordinátora összefoglalta, miről is szól egy ilyen nap: „A Dorcas ukrajnai jótékonysági szervezet nagyon fontosnak tartja, hogy odafigyeljen az önkéntességre, mert az önkéntesség nélkül nem tudnánk működni, nem tudnánk a küldetéseinket megvalósítani. Mi úgy tekintünk az önkénteseinkre, mint a mi meghosszabbított karjainkra, mert szolgálatuk által tudunk célt érni a projektjeinkben. Ma azért vagyunk így együtt, hogy ezt kifejezzük az önkénteseink felé, kifejezzük legelsősorban azt, hogy elismerjük őket, elismerjük minden erőfeszítésüket, és meg is becsüljük őket, mert úgy gondoljuk, hogy azokban az egyházközösségekben, ahol működünk, ahol időseket segítünk, nem az épületek az értékesek, nem az intézmények, hanem az emberek, akik abban dolgoznak, ott szolgálnak. S most csupa olyan ember, olyan résztvevő jött el, akik önként és hűségesen szolgálatot tesznek az idősek körében. El is mondtuk nekik, hogy ez lenne a napunk célja, hogy ők ezt átéljék, átéljék a mi hálánkat, a mi elismerésünket, illetve lenne még egy célja a napnak: az ilyen rendezvény által meg tudjuk őket újítani, legfőképpen meg tudjuk újítani motivációjukban, hogy ezt a szolgálatot a továbbiakban is ilyen hűségesen tudják végezni.”

A nap folyamán Kondor Erzsébet, a Dorcas Románia Bihar megyei koordinátorától tanulhattak pozitív példákat, majd Popovics Béla jóvoltából interaktív városnézésen vehettek részt az önkéntesek, de természetesen nem maradhatott ki a tervezés és a jövőbe tekintés sem.

Kovtun Okszána, a Közösségi Védőháló projekt menedzserétől megtudhattuk: „A mai napon egy olyan rendezvényre került sor, amelyet már régen terveztünk, hiszen ebben a helyzetben elég nehéz az önkénteseinknek végezni a munkát, motiváltan, ezért azzal az ötlettel álltunk elő, hogy szerveznénk a partnereink segítségével egy igazán motiváló rendezvényt, és nagyon örülök, hogy mindezt egy ilyen csodálatos helyen sikerült megvalósítani, mint a Munkácsy Mihály Magyar Ház: nagyon szép, előkelő, hangulatos a hely. Örülök, hogy annyi minden történik a rendezvényen, hogy Kondor Erzsébet nemcsak meghívott vendégként tud beszélni a tapasztalatáról, a Romániában folytatott Dorcas-projekten belüli munkájáról az idősekkel, hogy van zenei előadás a Kovács házaspár előadásában, tudunk beszélgetni a munkáról is, mert általában szeptemberben össze szoktunk gyűlni, hogy egy kicsit részletesebben átvegyük a szeptemberi–decemberi időszakra vonatkozó feladatokat. De ma próbálunk nemcsak a munkára összpontosítani, hanem egy kis motivációt is szerezni hozzá.”

A Dorcas Jótékonysági Alapítvány az őszi-téli időszakra is számos programmal készül, amelyekről a részt vevő gyülekezetek önkénteseinél lehet információkat kapni.