Viseletkiállítás és szüreti évadnyitó a Nagyberegi Tájházban

A Pro Cultura Subcarpathica viseletkiállítással egybekötött szüreti évadnyitót szervezett a Nagyberegi Tájházban. A program során táncház, szőlőtaposás, kézművesség, kemencés édességek várták a résztvevőket. Emellett megtekinthették a Kárpátalján élő népek hagyományos viseleteit.

Hegedűs Csilla

Megszokott, hogy egy-egy alkalomra Kárpátalja mindig más és más tanintézményéből érkeznek gyerekek a tájházba. Ezúttal az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola tanulóit és helyi gyerekeket vártak egy igazán kellemes és vidám napra. A gyereksereget és a vendégeket Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica munkatársa köszöntötte. Elmondta, immár hagyomány, hogy az ősz beköszöntével szüreti rendezvénnyel kezdik meg az év végéig tartó programsorozatukat.

– A mai szüreti évadnyitónkat viseletkiállítással gazdagítottuk, a tájház foglalkoztató szobájában állítottunk ki néhány viseletet, többek mellett nagydobronyi, dolisnyák, bojkó, lemkó, szatmári, nagypaládi, hucul viseletet tekinthetnek meg az érdeklődők.

A gyerekek az udvaron kézműves foglakozáson fejleszthetik kézügyességüket, ismerkedhetnek a tájházzal, a környezettel. Reméljük, mindenki megtalálja a számára legszimpatikusabb elfoglaltságot – jegyezte meg Adél.

– Magyarország kormánya kiemelt céljának tekinti, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat erősítését, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek megőrzését, és támogassa a magyarság szülőföldjén való boldogulását, hogy a kárpátaljai magyar közösség is minél nagyobb számban megmaradhasson. Köszönjük a szülőknek és az oktatóknak, hogy gondoskodnak a gyerekek anyanyelven történő fejlesztéséről, képzéséről.

A gyerekeket pedig arra biztatnám, hogy a jelenlegi nehéz helyzet közepette is merjenek bátran egy szebb világot álmodni maguknak – fogalmazott a diplomata, majd az elkövetkezendő évadhoz mindenkinek lelkesedést, kitartó szorgalmat és jó egészséget kívánt.

A Nagyberegi Tájház foglalkozássorozata a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezet egyik projektje. A szervezet munkatársai minden egyes alkalomra szívvel-lélekkel készülnek, mindent megtesznek azért, hogy a tájházba látogatók kiválóan érezzék magukat, hogy az a nap felejthetetlen legyen. Hogy a szüreti évadnyitó mit kínált, arról Molnár Krisztina, a szervezet munkatársa számolt be.

A megnyitó után a gyerekek a Tulipán Tanoda növendékeivel táncházban fejleszthették tánctudásukat, kipróbálhatták a kukoricahántást, szőlőtaposást, a régi, népi játékokat. A kitaposott szőlőlét, vagyis az ízletes mustot mindenki megkóstolta, mint ahogy a kemencében sült édességeket is.