A magyar köztársasági elnökkel találkozott Zelenszkij

A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozó keretében találkozott egymással Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök április 11-én.

Az Elnöki Hivatal beszámolója szerint megvitatták a globális békecsúcs előkészületeit. Az eseményen Zelenszkij gratulált Sulyok Tamás megválasztásához, és reményét fejezte ki a hatékony együttműködésre.

Az ukrán elnök tájékoztatta a magyar felet Ukrajna előrehaladásáról az európai integráció útján, valamint a svájci békekonferencia előkészületeiről. Felkérte Magyarországot, hogy vegyen részt az eseményen, és javasolta, hogy kezdjenek el dolgozni egy kétoldalú biztonsági megállapodáson.

Az MTI közleménye szerint Sulyok Tamás kijelentette, hogy Magyarország továbbra is elítéli az orosz agressziót, és ezután is mindent megtesz az Ukrajnából érkező menekültek támogatásáért, valamint a háborúban álló ország humanitárius segítéséért.

A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt, a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.

A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogainak mielőbbi visszaállítására, és garantálására – írták. Sulyok Tamás kijelentette, hogy vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett.

Nyitókép: president.gov.ua