A turizmus világnapját ünnepelték a Rákóczi Főiskolán – Kiállítás, kvízjáték, előadás

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Földtudományi és Turizmus Tanszéke, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézet, valamint a „Rákóczi Tour” Turisztikai Információs Központ a turizmus világnapja alkalmából szeptember 28-án előadással és képkiállítással egybekötött fórumot szervezett. 

A turizmust Kárpátalja gazdaságának húzóágazataként szokták emlegetni. Sajnos a világjárvány és a háború miatt egy hosszabb holtszezont élünk át, ebben az időszakban viszont a felkészülésre kell koncentrálni, fenn kell tartani az emberekben a reményt, hogy hamarosan vége lesz ennek a helyzetnek s újraindul a turizmus, fogalmazott a sajtónak nyilatkozva Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke. A turisztikai tanácsnál pedig komolyan is veszik a felkészülést, a ViaTisa EU-s projektjükben jelenleg is zajlanak a képzések, és folyik az Élő Tájházak kialakítása és felújítása.

A főiskolán és a szakképzési intézetben pedig a szakemberek kinevelése, képzése zajlik, igyekszünk átadni a tudást, a tapasztalatot – tette hozzá Berghauer Sándor, a Rákóczi Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének (FTT) docense. Ezért is hívták meg erre az alkalomra Horkay Sámuel tapasztalt idegenvezetőt, aki élményszámba menő előadásában osztotta meg gyakorlati tapasztalatait, felhívta a leendő idegenvezetők, turisztikai szakemberek figyelmét a vidék nevezetességeire, illetve a kárpátaljai idegenvezetés sajátosságaira.

A turizmus világnapját ünnepelték a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Karpatinfo/Kovács Erzsébet
A turizmus világnapját ünnepelték a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Karpatinfo/Kovács Erzsébet

A turizmus világnapja alkalmából szervezett eseményhez egy fotókiállítás is társult. Az FTT ugyanis korábban fotópályázatot hirdetett Európa turista szemmel címmel. Az erre beérkezett pályamunkákat két kategóriában állították ki: Európa épített öröksége és Európa természeti öröksége. A kiállított fotókra a jelenlévők szavazhattak, illetve a szakmai zsűri is díjazott egy munkát. A közönség egyik kategóriában Fogarasy Fruzsina Kukucs című képét ítélte a legjobbnak, a másik kategóriában pedig Farkas Tiffany-Anasztázia Ókor naplementéje című fotóját. A szakmai zsűrinek Berghauer Kincső Anna a Lencsén át című képe nyerte el leginkább a tetszését. A díjakat Sass Enikő, az FTT docense és Nagy Orsolya, a közgazdaságtudományok kandidátusa adta át.

A turizmus világnapját ünnepelték a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Karpatinfo/Kovács Erzsébet
A turizmus világnapját ünnepelték a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Karpatinfo/Kovács Erzsébet

Aki eljött erre az alkalomra, az nem csupán passzív szemlélője volt az eseményeknek, de Tóth Attila adjunktus vezetésével kvízjátékban is részt vehetett. Ehhez a teremben kiállított, a világ 10 csodáját bemutató bannerek nyújtottak segítséget: aki azokat előtte figyelmesen áttanulmányozta, annak könnyű volt pontosan és gyorsan válaszolni a kérdésekre. Ez legjobban Lenyó Barbarának sikerült, így ő nyerte meg a játékot.

A turizmus világnapja alkalmából szervezett esemény résztvevői nem csupán jól szórakoztak, de új ismeretekre, tapasztalatokra is szert tettek, s meggyőződtek arról, milyen fontos, hogy jó felkészült szakemberek fogadják majd a remélhetőleg hamarosan újra vidékünkre érkező vendégeket.

Kovács Erzsébet