A Kárpátaljai KultúrKaraván az őszi hónapokban is folytatja nagyszerű tevékenységét. Meghívásukra legutóbb Wolf Kati magyar énekesnő látogatott megyénkbe, most pedig Szokolay Dongó Balázs Artisjus és Prima Primissima díjas zeneszerző és Fabulya Andrea versmondó érkezett hozzánk, hogy találkozzanak az itteni közönséggel. Az előadóművészek több tanintézményt kerestek, keresnek fel, Ajándék címmel zenés irodalmi esttel léptek színpadra a makkosjánosi Helikon Hotelben.
Hegedűs Csilla
A hét elején rendhagyó irodalomórát tartottak a Kaszonyi Arany János Líceumban a 9-10-11. osztályosoknak, majd Beregszászban a Bethlen Gábor Líceumban, a legkisebbeknek szerveztek hangszerbemutatót és szintén rendhagyó irodalomórát.
– Az elsősök népi fúvós hangszerekkel (furulya, bőrduda, egyéb fúvós hangszerek) ismerkedhettek meg, melyeket jómagam szólaltattam meg, ezt követően pedig a nagyobbak vehettek részt rendhagyó irodalomórán – mondta Szokolay Dongó Balázs, aki korábban már számos alkalommal járt Kárpátalján.
– Ez a második tanintézmény, amit felkerestek. Milyen volt a fogadtatás? – érdeklődtünk az előadóművésztől.
– Nagyon jó. Nekünk az a célunk, hogy a tanulók megszeressék a verseket, hogy elmélyüljenek az irodalom világában.
A kicsiknél a sok mondókával kétségtelenül elértük a célunkat, hiszen a népi hangszerek segítségével bemutattuk a nagy magyar klasszikus költők verseinek gyöngyszemeit. A nagyobbaknak pedig azt meg szeretnénk aláhúzni, hogy másfajta irodalomórán is részt vehetnek, és ez talán még közelebb viszi őket ehhez a csodálatos tantárgyhoz.
Az Ajándék című zenés irodalmi estre a Helikon Hotelben került sor versek és kisprózák magyar népzenei ihletésű, improvizatív muzsikával, lazán egybeszerkesztett műsor keretében. Fabulya Andrea a magyar irodalom klasszikusainak munkáiból válogatott.
– Fontos volt számunkra, hogy magyar költőktől válogassunk, és a verseket úgy adjuk át, hogy a zene és az irodalom egymást erősítse.
Az volt a célunk, hogy a műsorunk örömet továbbítson. Reméljük, ez sikerült. Ilyenfajta ajándékot akartunk az itteni közönségnek hozni, mert meggyőzősünk, hogy most bárkinek jobb dolga van, mint az itt élőknek. Nem vagyunk tisztában azzal, milyen sorsokat cipelnek, mi van egy-egy fájdalmas tekintet vagy egy mosoly mögött – jegyezte meg Fabulya Andrea.
Kudlotyák Krisztina programigazgató örömmel konstatálta, hogy nagyszerű előadók bevonásával sikerül a KultúrKaraván programjait folytatni.
– Szokolay Dongó Balázs többször járt már Kárpátalján, ő igazi virtuóz zenész, és úgy láttuk, a Fabulya Andreával alkotott formációval a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt meg tudták szólítani. Egyébként a közeljövőben több hasonló iskolai programot is tervezünk, olyanokat, amelyek – ne adj’ Isten – áramszünet esetén is megvalósíthatóak.
Az előadók programjaikkal ellátogattak a Bátyúi Líceumba, a Nagydobronyi Református Líceumba, a Nagyberegi Református Líceumba, a Nagydobronyi Református Líceumba, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe is.
A KultúrKaraván szervezésében legközelebb Palya Bea magyar énekesnő érkezik Kárpátaljára, aki szeptember 22-én lép majd színpadra Énekeld magad szabaddá! című előadásával. Másnap pedig kezdő énekeseknek tart workshopot. A gyerekeknek szóló programra október 10-12-én kerül sor.