Ledöntötték, folyóba dobták az ungvári menórát
A hétvégén ismeretlenek az Ung folyóba döntötték az egykori zsinagóga épülete mellett lévő hanukai menórát.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
A hétvégén ismeretlenek az Ung folyóba döntötték az egykori zsinagóga épülete mellett lévő hanukai menórát.
Orbán Viktor levélben kéri a határon túli magyarokat a választáson való részvételre.
A dekommunizációs törvénybe foglaltaknak eleget téve mintegy 50 utcanév módosul Kárpátalján.
Tizenhét évvel ezelőtt a baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat.
Advent második vasárnapján a második gyertyát is meggyújtjuk a koszorún,
Idén ünnepeljük a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulóját.
Magyarország nem engedi el a kárpátaljai magyarság kezét, és folytatja támogatását – mondta Potápi Árpád János.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség december 1-jén tartotta beszámoló-választó közgyűlését.
Hulladékfeldolgozóra lenne szükség – eddig egy épült a megyében, de az sem működik.