Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét – Közös hitvallás

Január harmadik hetében immáron rendszeresen imahetet tartanak a világ keresztény/keresztyén közösségei. Beregszász református, római és görögkatolikus felekezetei immáron több mint egy évtizede csatlakoztak az egyetemes évkezdő ökumenikus imahéthez. A hét folyamán minden este más-más gyülekezet templomában jönnek össze, hogy együtt tegyenek hitvallást, hogy együtt erősödjenek a hitben. Az idei hét témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).

Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét - Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét  – Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az ökumenikus imahét kedden este a református templomban vette kezdetét, ahol a házigazdák nevében Taracközi Ferenc vezető lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Tájékoztatójában elmondta, hogy a 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette elő. Az idei alkalom azért is különleges, mert a kereszténység egyik legrégebbi közös hitvallására, az 1700 évvel ezelőtti első ökumenikus niceai zsinaton elfogadott krédóra irányítja a figyelmet. A mottó pedig: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).

Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét - Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét  – Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az idei imahét is a megerősödést szolgálja. Hogy a keresztények/keresztyének megerősödjünk a közös hitben. Bár különböző felekezetekben élünk, de ugyanazt az Istent imádjuk, s ugyanaz a Krisztus a megváltónk mindannyiunknak. És ha ugyanaz az Isten mindannyiunk istene, akkor szükségesek azok a közös pontok, amikor találkozhatunk, s amikor közösen vallhatjuk meg hitünket, hiszen a közöség az mindig erőt és lelkesítést tud adni, fogalmazott Molnár János római katolikus esperes-plébános, aki az első estén a református templomban hirdette az evangéliumot.

Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét - Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét  – Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az ökumenikus imahét szerdán a római katolikus, csütörtökön pedig a görögkatolikus templomban folytatódik.

Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét - Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét  – Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.

Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét - Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
Beregszászban is megkezdődött az ökumenikus imahét  – Közös hitvallás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

 

Kovács Erzsébet