Búzaszentelés Macsolán – Töltsd meg csűrjeinket!

A római katolikus egyház hagyományosan Szent Márk emléknapján tart búzaszentelő ájtatosságot, melynek keretében nem csupán az idei bőséges kenyérnek valóért imádkoznak a hívek, hanem azért is, hogy valamennyi munkálkodásukat Isten áldása kísérje. A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség tagjai a helyi hívekkel ezúttal a macsolai szent hajlékban kérték a Mindenható segítségét.

Búzaszentelés Macsolán - Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Búzaszentelés Macsolán – Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A misét bemutató Molnár János esperes-plébános először Máté evangéliumának ismert sorait idézte: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek”. Bizalommal kell tehát tekintenünk a Gondviselőre, mert ahogy ő dönt, az mind a javunkra válik. Bízzunk benne, hogy vetéseinket, ültetvényeinket megáldja az Úr, mint ahogy termékennyé és befogadóvá teszi lelkünket Krisztus, ha hozzá fordulunk. És megszaporítja kenyerünket, ahogy tette azt egykoron a rendelkezésre álló hat kenyérrel, így jóllakatva azt a sok száz embert, akik előzőleg az ő tanításaira figyeltek. Imádkozzunk azért, hogy jusson nekünk is bőségesen a Megváltó által nyújtott szellemi és testi táplálékból, mondta az esperes.

Búzaszentelés Macsolán - Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Búzaszentelés Macsolán – Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Miközben megszentelésre került az oltár elé kirakott kiskosárnyi zöld búzaszál, elhangzott a könyörgés is. „Örök mindenható Isten! Alázatosan kérünk, hogy földi terményeinket megáldani, megszentelni és gyarapítani méltóztassál. Töltsd meg csűrjeinket és pincéinket a gabona és a bor bőségével, hogy azoknak örvendve dicséretet és hálát zengjünk neked Krisztus, a mi Urunk által.” Kérésünket, könyörgésünket a gyermek hitével és bizalmával tesszük, hangsúlyozta a plébános, mert mindez alázatra nevel bennünket.

Búzaszentelés Macsolán - Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Búzaszentelés Macsolán – Töltsd meg csűrjeinket! Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Ezen a napon a Macsola határában húzódó táblán is megszentelték a vetést.

A szokásoknak megfelelően a hívek egy-egy megszentelt búzaszálat tesznek Bibliájukba, énekeskönyvükbe, azzal a céllal, hogy soha ne feledjenek hálát adni azért a sok jóért, amivel életük során a Mindenható elhalmozta őket.