Több Kárpátaljára közlekedő járatot is indít az Ukrán Vasút
Az Ukrzaliznicja vasúttársaság 2022-ben új járatok bevezetését, valamint a meglévők menetidejének csökkentését tervezi.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hírarchívum 2015-2022
Az Ukrzaliznicja vasúttársaság 2022-ben új járatok bevezetését, valamint a meglévők menetidejének csökkentését tervezi.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Líceum 37 végzős növendéke azt ünnepelte, hogy nemsokára befejeződik életüknek egy fontos szakasza, s hogy felkészültek az előttük álló megmérettetésre és kihívásokra.
Az 1944. október 9-i tragikus légitámadásban elesett magyar honvédekről és civil áldozatokról emlékeztek meg a Vérke-parti város köztemetőjének honvédparcellájánál, majd a Beregszász vasútállomásának falán található emléktáblánál október 8-án.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola igyekszik mindig egy lépéssel előrébb járni. Az oktatási törvény árnyékában, a képzési kínálatok versenyében, a magyar kisebbségi felsőoktatás egyik bázisaként oktatással, karriertanácsadással, érdekérvényesítéssel próbálják elérni azt, hogy jól képzett, motivált fiatalokkal töltsék meg szülőföldünket.
Bacskai József ismert és elismert diplomata, közéleti személyiség mind az anyaországban, mind Kárpátalján, mind Ukrajna hágón túli megyéiben.
A kárpátaljai magyarság hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának a szobránál tartotta központi megemlékezését az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról.
A KMKSZ Beregszászi Alapszervezete szervezésében az aradi vértanúkra emlékeztek a beregardói Perényi kastély kertjében.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
Munkács, Nagyszőlős, Visk után végre a beregszászi közönség is közelebbről ismerhette meg a kiadványt és annak szerzőit.