Megnyitotta kapuit a XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor – Gyökereinkbe kapaszkodva

A népzene meghatároz, megtart egy nemzetet még a legnehezebb időkben is – hangzott el a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által immáron tizennegyedik alkalommal megszervezett Beregvidéki népzenei és néptánctábor megnyitóján, amelyre az eseménynek otthont adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében került sor.

Huszonkét gyerekkel indult a néptáncoktatás Beregsomban

A KárpátHáz Civil Szervezet a Beregszászi kistérségen kívül immár a Nagybégányi és a Kaszonyi kistérségben is meghonosította népszerű programját, a néptáncoktatást. Néhány héttel ezelőtt Beregsomban járt Tóth Győző, a szervezet ügyvezető igazgatója, megbeszélést folytatott Popovics Nikolettával a néptáncoktatás beindításával kapcsolatban. A Beregsomi Községi Könyvtár vezetője gyakorlatilag azonnal hozzálátott a szervezéshez, aminek meg is lett az eredménye, huszonkét 5-12 év közötti gyereket írattak be a foglalkozásokra.

A Tájházak Napját méltatták Nagyberegen

A magyarországi székhelyű Tájházszövetség programsorozatához csatlakozva a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezett immár hatodik alkalommal méltatta a Tájházak Napját a Nagyberegi Tájházban. A szervezők színes programokkal, köztük A Szakkör kiállításával várták a Beregszászból és Nagyberegről érkezett gyerekeket és tanáraikat április 26-án.