A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén is meghirdette a leghosszabb programját: a dédai tóparti pihenést. Ezt a lehetőséget 2015-ben kezdte el az egyesület, amelyet évről évre egyre többen vesznek igénybe.
Az 53-as parcella a nyár folyamán száz napon keresztül, 2024. június elsejétől vált látogathatóvá szeptember 8-ával bezárólag.
Tagcsaládjaink idén is szép számban éltek ezzel a lehetőséggel. Összesen 385 család látogatta a tópartot, amely 2000 főt jelent. Persze ezek a családok a nyár folyamán heti-, olykor napi rendszerességgel használták ki a jó nyári időt, a kellemes vizet. A gyerekek előszeretettel ugrálhattak az ott felállított trambulinban.
Az általános nyaralás, közös sütögetés, sátorozás mellett egyesületünk igyekezett minél több rendezvényt lebonyolítani az adott helyszínen: helyi összekötők találkozója, édesapák napja, elnökségi ülések és nagycsaládos-biciklitúra. Mindezek megvalósításában és a parcella rendjének fenntartásában egyesületünk egyik tagcsalája volt segítségünkre. Köszönet Lengyel Józsefnek és Mónikának, hogy idén is vállalták a programfelelős szerepet.
Egyesületünk felajánlásából több magánszemély, ill. szervezet is igénybe vehette a parcellát, öröm volt számunkra, hogy hozzájárulhattunk kikapcsolódásukhoz.
Tagcsaládjaink nevében is köszönjük a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványnak és a Magyar Kormány támogatásának, amely segítségével megvalósíthattuk programunkat!