– Kritikus gondolkodásra igenis szükségünk van, ez különböztet meg minket az oroszoktól. Amennyiben ezt elveszítjük, elveszik tőlünk ennek a jogát és lehetőségét, Oroszország máris győzött – szögezte le a Kárpáti Igaz Szónak adott exkluzív interjúban Dmitro Razumkov közismert ukrán politikus, aki 2019-ben még a Zelenszkij-párt egyik legismertebb arca volt, házelnök lett, ám 2021-ben a hatalompárt elköszönt tőle, miután nem értett egyet a Nép Szolgája politikai módszereivel. A parlament egyik legismertebb ellenzéki politikusa elmondta véleményét a demokráciadeficitről, a mozgósításról és az ukrán–magyar viszonyról is.
Dunda György
– A legutóbbi, 2019-es választásokkor még ön volt a Nép Szolgája pártelnöke és a választási stáb vezetője, majd a parlament házelnökévé tették meg. Később azonban elváltak az útjaik. Mi történt pontosan, miért romlott meg a viszonyuk?
– Utólag nem bánom, hogy ez így történt. Azért váltak el az útjaink, mert a kormányzópárt részéről nem voltak partnerek a munkában, csak hátráltattak a ház élén. Éppen a születésnapomon menesztettek, ez volt az ő ajándékuk, de hát kis emberektől nagy ajándékra nem lehet számítani. Azonban jobb és könnyebb is így. Rossz nézni azt az inkompetenciát, a mindent átszövő korrupciót, az elhibázott kormányzati lépéseket, melyek manapság a hatalmat jellemzik. Nem tud tetszeni, amit ma látunk. Sajnos ez a sok probléma hátrányosan érinti Ukrajna nemzetközi megítélését. A visszaélések országunk ellenségeinek a kezére játszanak, hiszen erre alapozva forszírozzák azt a kérdést, miért kell nekünk támogatni Ukrajnát? Mindez komoly presztízsveszteség a nemzetközi térben. A háború kirobbanásához képest ma már kissé mások a nemzetközi viszonyok, a kijevi külpolitika módszerei sokszor ellenkező effektust váltanak ki, és akkor az elhibázott szomszédságpolitikáról még nem is szóltam. Gyakorlatilag ma valamennyi szomszédunkkal feszült a kétoldalú viszony.
– A „zöldekkel” való szakítás után Rozumna (Ésszerű) Politika néven új politikai projektet indított. Hogyan állnak ezzel?
– A parlament éléről való távozásom után új politikai projekt építésébe kezdtem, de a háború nyilván megakadályozta ezt a folyamatot. Most nem ez a fontos, hanem országunk megőrzése. Ma direkt politikával nem foglalkozunk, a pártépítés is szünetel, hiszen komolyabb kihívásokkal nézünk szembe. Jelenleg politikai térerejének megerősítésével csak a hatalom foglalkozik, teszi ezt minden lehetséges módszerrel. Emlékezhetünk, 2022 őszén ők voltak azok, akik szerettek volna előrehozott választásokat tartani, hiszen akkor rekordmagasságban volt a támogatottságuk, amit hatalmi idejük meghosszabbítására szerettek volna becsatornázni. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, és ha valaki a legitimitást és az elmaradt választásokat kéri számon rajtuk, azt majdhogynem államellenességgel vádolják. Ami pedig minket illet: a Rozumna Politika csapata megmaradt, sőt, összehangoltabb lett a munkánk, berkeinkben stratégiaépítés zajlik. Leginkább azonban katonáink támogatására fókuszálunk, sokat járunk a keleti és déli frontvonalaknál. Később pedig, amikor a körülmények engedni fogják, sokak csatlakozására számítunk, de most a közös ellenség legyőzésére koncentrálunk, ám eközben a belső ellenségekkel is meggyűlik a bajunk. A háborúnak nem szabad veszélyeztetnie a jogállamiságot, egyenlő feltételekre lenne szükség, ahol a jogok és kötelezettségek mindenkire vonatkoznak, az elnöktől és az elnöki hivatalon át az egyszerű emberig. Mert jelenleg nem felelünk meg az európai demokrácia ismérveinek. Azt tapasztaljuk, a szavak eltérnek a tettektől.
– Sokan mindmáig hiányolják, hogy az izraeli példához hasonlóan az orosz katonai agresszió kezdetén nem alakult meg egy nemzeti egységkormány. Ön hogy látja ezt?
– Valóban, ezt a háború kirobbanásakor kellett volna megteremteni. A hatalom nem volt hajlandó lemondani befolyásáról, a katonai sikereket szerették volna kisajátítani, de a bátor ellenállás és győzelem nem a hatalom érdeme, hanem az ukrán népé, mely hősiesen ellenállt az orosz agressziónak.
– És mi a helyzet a választásokkal, időszerűnek tartja azt háború közben?
– A politikai legitimitás kérdése nagyon összetett dolog. Tény, az államfő 5 éves hivatali ideje lejárt. Mandátumának törvényességéről megoszlanak a vélemények. Az a baj, hogy ez is az oroszok kezére játszik, állandóan firtatják a legitimitás kérdését. A felmerülő aggályok megnyugtató tisztázása érdekében az alkotmánybírósághoz kellett volna fordulni, erre azonban nem került sor. Hogy miért nem, arra csak az elnöki hivatal tudna választ adni. Miután azonban a nemzetközi világban országunk partnerei elfogadják ezt a helyzetet, így nekünk is ebből kell kiindulni.
– Az ön megszólalásaiban gyakran találkozunk politikai kritikákkal. Az új mozgósítási törvénnyel kapcsolatban is számos kifogást emel. Ez a kérdés ma nagyon megosztja az ukrán társadalmat.
– Az a baj, hogy a mostani vezetés elhibázott mobilizációs lépései miatt mára gyökeresen megváltozott a hadsereg társadalmi megítélése. Amíg 2022-ben és 2023-ban hatalmas dicsőség, tisztelet és elismerés övezte a katonai öltözékben mutatkozókat, addig mára ott tartunk, hogyha az utcán valaki katonát lát, azonnal toborzót vél felfedezni benne, s inkább elkerüli, átmegy az út túlsó oldalára. Sokat beszélek katonákkal és megdöbbenéssel hallom tőlük, hogy inkább civilbe öltöznek át, mert sokszor kellemetlenek számukra azok a megvető tekintetek, melyekkel a hétköznapi érintkezés során találkoznak. Mondani sem kell, az átgondolatlan mozgósítás miatt van ez így. A kormány, a hatalom a hibát ott követte el, hogy amikor tömeges volt az önkéntes jelentkezés, elutasították őket. Ezt akár egyfajta szabotázsként is értelmezhetjük. Holott tartalékegységeket lehetett volna létrehozni, bőven lett volna idő a sokat kifogásolt, kellő kiképzésükre is. Így ma lehetne a seregben rotáció és demobilizáció. Sokkal méltányosabb, igazságosabb lenne az egész. A toborzótisztekhez köthető botrányos esetek nem segítik a mozgósítás folyamatát, annak társadalmi megítélését. A mulasztások miatt hiányzik a motiváció a hadköteles korúak részéről. Az államapparátushoz való bizalmat kellene visszaállítani és mindenki számára világos körülményeket teremteni. Kulcsmomentum a korrupció, negatív vonatkozásban. Sokan rendelkeznek hamis, csalárd módon szerzett felmentési dokumentumokkal, rengetegen hagyták el ily módon az országot, a zöldhatáron való illegális esetekre ki sem térnék. Én elsősorban azokat vonnám felelősségre, akik ezt megengedték, akik részesei ennek a korrupciónak, ami az egész mozgósítást kíséri.
– A háborús környezet miatt ma ott tartunk, hogy aki kritikai megjegyzéseket enged meg magának, mint például ön is, azt egyesek hajlamosak oroszbarátsággal megvádolni. Egy háborúban van-e helye a kritikai gondolkodásnak?
– Kritikus gondolkodásra igenis szükségünk van, ez különböztet meg minket az oroszoktól. Amennyiben ezt elveszítjük, elveszik tőlünk ennek a jogát és lehetőségét, Oroszország máris győzött. A szólás- és véleményszabadság alapvető európai szabadságjog. Ezeket nem veszíthetjük el, még a háborúra fogva sem, hiszen az ukrán hadsereg nemcsak az elfoglalt területek felszabadításáért küzd, hanem azért is, hogy az európai értékrendek mentén élhessünk. Amikor valakik azt mondják, most nincs ideje a kritikáknak, azzal érvelek: a hozzá nem értésért, a korrupcióért, a szabadságjogok korlátozásáért kritikát megfogalmazni nem időszerű, de amit önök tesznek a háború leple alatt, az mind időszerű? Esetleg, ha módosítanának a hatalomirányítási módszereken, az emberekhez való viszonyuláson, akkor valóban alaptalanok lennének a kritikák. De így ma a kritika igenis jogos. A hatalomnak persze az a jó, ha a nép hallgat, de nevén kell nevezni a dolgokat, a fehér az legyen fehér, a fekete az fekete, máskülönben Oroszországra fogunk hasonlítani, márpedig nekünk merőben más célokkal és stratégiai iránnyal kell rendelkeznünk.
– Az is érdekelne, miként látja a média helyzetét?
– Az ukrajnai média 98 százaléka a nemzeti érdekek mentén működik, az ártó szándékú orosz befolyási kísérleteket nagyon helyesen megszűri és kivédi. Ugyanakkor nem hallgathatja el a valós helyzetet. Persze a hatalomnak nem tetszik, ha valakinek a fősodortól eltérő véleménye van. A médiának nem szabad propagandacélokat szolgálni, ez nem illik a demokrácia kereteibe. Az országos hírmaratont még Ukrajna legfőbb nemzetközi partnere, az Egyesült Államok is kritizálja, nemcsak én.
– Ígéretekből nincs hiány, de reálpolitikai megközelítésből mikor lehet Ukrajna az Európai Unió és az észak-atlanti katonai tömb teljes jogú tagja?
– Alkotmányba van foglalva országunk EU-s és NATO-tagságának stratégiai iránya. Ez a kiindulópont. Az EU-s út könnyebbnek tűnik, és gyorsabbnak is. Ám egyik napról a másikra azért ez sem fog menni, s itt nem is ez a lényeg. Nem azért van szüksége Ukrajnának a csatlakozásra, hogy ez ki legyen pipálva, jelvényünk legyen róla, hanem azért, hogy valódi európai módon éljünk az élet minden területén. Biztosítottak legyenek a már emlegetett demokratikus szabadságjogok, a gazdasági versenyszabadság, szintén éreznünk kell annak előnyeit az életszínvonal vonatkozásában. Ukrajna és a NATO esete bonyolultabb. A tavalyi és az idei észak-atlanti csúcs sok optimizmusra nem ad okot. Ezzel együtt hálás vagyok valamennyi NATO-s partnerünknek azért a segítségért, amit akár fegyverzet vagy pénzügyi segély formájában juttattak nekünk az ellenség feltartóztatása céljából. Lássuk be, háború idején nehéz komplex csatlakozási tervet kidolgozni, de a hatalmon lévő politikusok sem mindig végeztek szakszerű munkát ebben a vonatkozásban.
– Ukrajna deklarált célja az EU-integráció. Ennek fényében miként látja az országban élő nemzeti kisebbségek helyzetét?
– 2023 decemberében az új kisebbségi kerettörvény elfogadásával már sor került egy rendezési folyamatra ebbe az irányba. Az akkor elfogadott törvényi módosítások uniós ajánlások alapján valósultak meg. Ezen az úton kell haladni tovább, sok más területhez hasonlóan a kisebbségek ügyét is az EU-s normákhoz szükséges igazítani.
– És ha már a kisebbségeket érintettük, beszélgetésünk elején már kitért az elhibázott szomszédságpolitikára, de miként látja konkrétan a feszült ukrán–magyar viszonyt?
– Magyarországgal már a háború előtt is feszült volt a viszony. A normális kapcsolatok érdekében folyamatosan kommunikálni kell egymással. Érteni kell a másik fél álláspontját, argumentumait. Keresni kell a vitatott kérdések megoldásának lehetséges útjait, még ha nehéz is. A problémás ügyek nagy részét folyamatos párbeszéddel kezelni lehet. Hangsúlyozom, dialógusra van szükség, csak ez vezethet előre.
– Lassan már két és fél éve annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Valójában 2014 óta zajlik ez a háború. Megkerülhetetlen a legfontosabb kérdés: mikor jöhet el ennek a vége?
– Minden háború valamilyen megállapodás aláírásával ér véget. A háború befejezésének kérdésköre, annak módjai az államfő perszonális felelőssége. Az elmúlt időben mintha megváltozott volna a kommunikációja. Sokáig az 1991-es határok visszaállításának alternatíva nélküliségét emlegette, de ma már mást mond, árnyaltabban fogalmaz. Az ukrán hadsereg komoly sikereket volt képes elérni a harctéren, visszaszorította a betolakodókat Kijevnél, Herszonnál és Harkivnál is. Képes rá. Ám most mintha stratégiaváltás történne Kijev részéről. Ha ez így van, azt világosan be kellene jelentenie az elnöknek és elmagyarázni az okokat. Az államfő a hadsereg főparancsnokaként egy személyben visel felelősséget, neki kell javaslatot tenni a társadalom felé a háború lezárásának lehetséges módjairól, s ha ezek ismertek lesznek, akkor lehet arról további politikai-társadalmi diskurzust folytatni.
