Felújították Zádor Dezső síremlékét Ungváron

Zádor Dezső személyében egy olyan sokoldalú tehetségre, zongora- és orgonaművészre, zeneszerzőre, népdalkutatóra, zenepedagógusra emlékezünk, aki örökre beírta a nevét Kárpátalja kultúrtörténetébe – fogalmazott Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a felújított síremlék avató eseményén.

Simon Rita

– 2022-ben ünnepeltük Zádor Dezső kárpátaljai zeneszerző születésének 110. évfordulóját. A szakközépiskolából kerestek meg az ungvári Kálvária temetőben található síremlék felújítása kapcsán, mi pedig örömmel karoltuk fel ezt a civil kezdeményezést – mondta el a főkonzul. – Sajnos abban az évben a háború közbeszólt, de 2023-ban sikerült megvalósítani, most pedig fel is avatni a Szarvas Péter tervei alapján, Rusznak Tarasz által készített síremléket.

Bacskai József főkonzul elmondta,

Zádor Dezső személyében egy olyan sokoldalú tehetségre, zongora- és orgonaművészre, zeneszerzőre, népdalkutatóra, zenepedagógusra emlékezünk, aki örökre beírta a nevét Kárpátalja kultúrtörténetébe.

A diplomata hozzátette, Zádor Dezső múlhatatlan érdemeket szerzett a klasszikus zene népszerűsítésében, zeneszerzőként és előadóművészként európai rangot adott a kárpátaljai zeneművészetnek. Márton István zeneszerzővel együtt – akire születésének 100. évfordulója kapcsán emlékeztünk tavaly – a kárpátaljai és egyben a magyar zenetörténet egyik jelentős alakja.

„Olyan embert tisztelhet benne nemzetiségétől függetlenül valamennyi kárpátaljai, aki megszemélyesíti a vidék különleges, sokszínű történelmi és kulturális örökségét, és aki jelképezi az egymás iránti toleranciát, tiszteletet, illetve elfogadást és szolidaritást, a párbeszédre való nyitottságot.” – fogalmazott Bacskai József.

Az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskola 1991-ben vette fel a zeneszerző nevét, aki az intézmény első igazgatója is volt. A szakképző több ezer diákot indított már el a zeneművészet útján, akik sokan Ukrajna határain túl is öregbítették a kárpátaljai zenei képzés hírnevét. A tanítványai és a közösség a mai napig megbecsüléssel ápolja a pedagógus emlékét és örökségét.

Ezt Szvitlana Sztehnej, az oktatási intézmény igazgatója is megerősítette, aki Zádor Dezsőt rendkívül intelligens, tisztelettudó, bárkivel szót értő embernek írta le.

Az igazgatónő a kollektíva és a diákközösség nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki tett azért, hogy méltó síremlék emlékeztessen a zeneszerzőre. Hozzátette, Zádor Dezső fia, István gyakran látogat Ungvárra, és olyankor sosem mulasztja el, hogy kimenjen a temetőbe, illetve beköszönjön a zeneszakközépbe. Az utódnak is nagyon jóleső érzés, hogy az apjára ilyen alázattal és szeretettel emlékeznek.

A zeneszerzőt méltatta még Jevhen Tiscsuk, a megyei közigazgatás kulturális főosztályának vezetője, illetve Viktor Telicsko, az Ukrán Zeneszerzők Nemzeti Szövetsége kárpátaljai szervezetének vezetője. A Zádor Dezső-díjas zongoraművész, pedagógus megjegyezte, a mester Márton Istvánnal együtt nagy hatással volt a környezetére, munkásságuk hatása még most is érződik. Szerinte az élő emlékezet és a tisztelet, amivel a nagy zeneszerzők iránt viseltetnek, a mostani generációt arra ösztönzi, hogy a nyomdokaikba lépjenek és kitartsanak ezekben a nehéz időkben is.