Betlehemezők Komjáton és Szászfaluban – „Szabad-e bejönni?”
Kárpátalja több ukrán/ruszin településén januárban ünneplik a karácsonyt, így ott ilyenkor járnak a betlehemezők is.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Kárpátalja több ukrán/ruszin településén januárban ünneplik a karácsonyt, így ott ilyenkor járnak a betlehemezők is.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület meghatározó alakja Forgon Pál püspök (1917 – 2004). Emléke előtt születésnapján – január 7-én – a beregszászi református gyülekezet a templom bejáratánál 2010-ben felavatott emléktábla előtt tisztelgett, megkoszorúzva az emlékjelet, miközben a 90. zsoltárt énekelték.
A Técsői Református Líceum a szórványban élő magyarság legmeghatározóbb tanintézménye, és immár egy esztendeje teljes mértékben a Kárpátaljai Református Egyház kötelékébe tartozik. Az iskolában jelenleg 82 tanulóval foglalkoznak egyre szebb és színvonalasabb körülmények között.
2024. január 9-én életének 74. évében elhunyt Fodor Géza Együtt nívódíjas költő, esszéíró, a legendás Forrás Stúdió alapító tagja, az Együtt folyóirat egyik alapító szerzője, nyugalmazott pedagógus.
Zádor Dezső személyében egy olyan sokoldalú tehetségre, zongora- és orgonaművészre, zeneszerzőre, népdalkutatóra, zenepedagógusra emlékezünk, aki örökre beírta a nevét Kárpátalja kultúrtörténetébe – fogalmazott Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a felújított síremlék avató eseményén.
A magyar igazolvánnyal rendelkezőknek díjmentessé teszi a MÁV az utazást a helyi közösségi közlekedésen.
Megalakulásának 35. évfordulóját ünnepli január 6-án a Szinevéri Nemzeti Park. Erről maga a park adott hírt szombaton.
Kárpátalja szinte minden református gyülekezetében imahéttel kezdik az új esztendőt. Immáron évek óta. Mert az imának ereje van. Az imádságban rejlő erő egyszerűen Isten ereje, aki meghallgatja és megválaszolja az imádságot. A mostani háborús helyzetben, amikor félelemmel van tele a szívünk, erre még inkább szükségünk van.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén is hirdetett adventi online vetélkedőt tagcsaládjai számára.