30 éves a beregszászi magyar színház
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból október 3–9. között színházi fesztivált szerveznek Beregszászban.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból október 3–9. között színházi fesztivált szerveznek Beregszászban.
„Egyik legősibb és legértékesebb örökségünk a magyar népmese. A magyar lélek szólal meg benne” – írta Wass Albert. Ezt az örökséget pedig ápolni és továbbadni kötelességünk.
Játszani jó, tanulni érdemes, az együtt töltött idő pedig hasznos és kellemes – fogalmazott a Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete által szervezett magyarságismereti kalandjáték megnyitóján Kudlotyák Krisztina magyartanár, a játék kvízmestere.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Földtudományi és Turizmus Tanszéke, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézet, valamint a „Rákóczi Tour” Turisztikai Információs Központ a turizmus világnapja alkalmából szeptember 28-án előadással és képkiállítással egybekötött fórumot szervezett.
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Kárpátalján jelenleg összesen 254 600 nyugdíjast tartanak nyilván, ebből 58 300 még dolgozik.
Várhelyi Olivér, az Európai Unió szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa Kijevben tárgyalt Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban.
Az ukrán, magyar és más kultúrák mindig is jelen voltak a mindennapjainkban: így kell ennek lennie az európai Beregszászban, s a független Ukrajnában is, mely az EU-tagság felé tart – jelentette ki Babják Zoltán.
A Máltai Szeretetszolgálat testvérszervezetével, a Johannita Segítő Szolgálattal karöltve az elmúlt nehéz időszakban már megannyiszor támogatta mind a vidékünkre érkező áttelepülteket ellátó intézmények, mind pedig a helyi oktatási és szociális ellátó központok munkáját.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) fontos közösségépítő szerepet tölt be megyénkben, hiszen évente közel száz programot szervez a tagcsaládok számára. Az egyik legsikeresebb alkalom a családi sportnap, ahol az aktív pihenést kedvelők különböző ügyességi versenyeken vehetnek részt.