Kárpátaljai festődinasztia közös tárlata Erdélyi – három nemzedék
Az Erdélyi család három generációjának festményeiből nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Ház kiállítótermében szeptember 21-én Munkácson.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Az Erdélyi család három generációjának festményeiből nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Ház kiállítótermében szeptember 21-én Munkácson.
A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja immáron második alkalommal szervezte meg kezdő néptáncpedagógus módszertani képzését a kárpátaljai pedagógusok és a néptánc iránt érdeklődők számára.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház újabb darabbal rukkolt elő. Ezúttal a Brian Friel műve alapján készült Pogánytánc című előadást tekinthette meg a színházkedvelő közönség.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) hagyományának megfelelően ebben az évben is a beregszászi református templomban nyitotta meg az új tanévet szeptember 23-án. Idén 1086-an jelentkeztek az intézménybe, és 523 hallgató kezdhette meg szeptemberben az első évfolyamot.
Az élet értelme sokkal több, mint a fizikai létért folytatott szüntelen küzdelem. A háborús időkben pedig különösen fontos, hogy legyen biztos jövőképünk, legyenek álmaink, hosszú távra szóló tervink
A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a beregszászi kerékpárversenyt – közölte Babják Zoltán polgármester.
Magyarország rendszeresen támogatja Ukrajnát különböző segélyakciókkal. Ezúttal a magyar kormány iskolatáskákkal tette könnyebbé a Kárpátalján élő, nehéz helyzetbe került belső ukrajnai gyerekek életét. A program immár másodszor valósul meg a kisiskolások és szüleik nagy örömére.
Ismét értékes adománnyal érkezett Kárpátaljára a Katolikus Karitász – tudatta a Kárpátalja.ma-val a szervezet sajtóosztálya.
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége.