Mesterségem címere: hálókötő
A hálókötés ősi mesterség. A halászok valaha maguk készítették eszközeiket, így a hálókat is. Jellemzően a dologtalan téli hónapokban végezték ezt az időigényes és sok türelmet kívánó munkát.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
A hálókötés ősi mesterség. A halászok valaha maguk készítették eszközeiket, így a hálókat is. Jellemzően a dologtalan téli hónapokban végezték ezt az időigényes és sok türelmet kívánó munkát.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK), 13 millió forint értékű humanitárius segélyt adott át a beregszászi járási Bátyú község önkormányzatának a kistérségben élő belső menekültek és a helyi rászorulók megsegítése céljából vasárnap.
Mintegy négyezer gyermek nyári kikapcsolódását szervezte meg idén a Katolikus Karitász, és csaknem tízezer diáknak juttatnak el tanévkezdési ajándékcsomagokat – mondta a szervezet országos igazgatója a Veszprém vármegyei Balatonakaliban.
Az orosz agresszió által az országot sújtó háború sokezer belső-ukrajnai embert kényszerített otthona elhagyására. Sokan találtak menedéket Kárpátalján. Közéjük tartozik Olekszandr Zsilcov is, aki családjával immáron második éve él Munkácson az Erdélyi Béla Alkotóházban. Itt született műveiből a nyár utolsó napján a Munkácsy Mihály Magyar Házban nyílt kiállítás Erdélyi 22 címmel.
A KárpátHáz Civil Szervezet öt évvel ezelőtt megálmodott táncprogramja immár 11 településen működik. Legutóbb Kígyóson indították újra a hagyományőrzést, a részletekről Kovács István néptáncoktató beszélt.
A néprajzkutatás fontos szerepet játszik egy közösség identitásának fennmaradásában. Szerencsére a néprajzkutatók vidékünkön is szem előtt tartják ezt, sokat tesznek azért, hogy hagyományaink ne vesszenek homályba, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot átadják a felnövekvő nemzedéknek. Kárpátalján ilyen néprajzkutatók, hagyományőrzők a Salánkon élő és tevékenykedő dr. Kész Barnabás és neje, Margit, ám alább nem velük, hanem lányukkal, Rékával beszélgettem, aki szülei nyomdokaiba lépve szintén a néprajzkutatást választotta.
A Rákóczi Szövetség 1989 óta végez áldozatos munkát a határon túli magyarság ügyében. Számos programmal támogatják a magyar kultúrát és a közösségeket.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében idén második alkalommal tartották meg a „Határtalanul” nyári iskola programot
A kárpátaljai református oktatási intézmények szeptember 3-án Nagydobronyban, a református templomban nyitották meg a 2023/2024-es tanévet.