A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében március 20-án a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában került megrendezésre az „Erdő mellett nem jó lakni” című népdaléneklési szemle.
Szokolova Henrietta, az iskola tanítónője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség helyi alapszervezetének megbízott elnöke, a rendezvény felelőse két nyelven köszöntötte a jelenlévőket és bemutatta a szemlére érkezett vendégeket.
A magyar népdalnak szentelt ünnep alkalmából mondott köszöntőjében Hanna Prodan iskolaigazgató megjegyezte:
– A zene szépségének és a tehetségnek a méltatására gyűltünk ma össze. Ez nagy ünnep a gyerekeink számára, de ugyanakkor nagy megmérettetés is, mert amikor készültek, nagyon izgultak. Ez az ünnep számunkra is fontos, mert a gyerekek bemutatják a tehetségüket, kitárulkoznak. Amikor halljuk majd a gyerekek fellépését, nem csupán pozitív élményeket kapunk, de megérezzük a zene szépségét is, s ez gazdagítja szívünket.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa mindig örömmel fogadja a meghívásokat olyan rendezvényekre, ahol a magyar nyelv megőrzése a fontos. Ezt dr. Papp Ferenc konzul is megerősítette, aki felidézte, hogy tavaly már járt itt, amikor Bartók Béla zeneszerző és népzenekutató születése évfordulójának tiszteletére megszervezték az I. Népdaléneklési Szemlét.
– Örülök, hogy ez a rendezvénysorozat nem áll meg, és már második alkalommal rendezik meg az iskolában. A Kárpát-medencében élő ezeréves magyarság számára a magyar kultúra, a hagyományok megőrzése és továbbadása elengedhetetlen a felnövekvő nemzedékeknek. Az ilyen jellegű rendezvények nagyban segítik a magyarság megmaradását a szórványtelepüléseken. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a magyar nyelv oktatása terén külön köszönet illeti meg azokat az iskolákat, a vezetőségét és a pedagógusokat, akik nagy odaadással végzik felelősségteljes munkájukat – emelte ki és kitért arra, hogy legyen az bármilyen rendezvény, nem feledkezhetünk meg a már több mint 2 éve tartó háborúról.
Az anyaországi diplomata kiemelte: a magyar kormány kiáll Ukrajna szuverenitása, területi integritása mellett, elítéli az agresszort; Magyarország, a magyar társadalom mindig szolidáris Ukrajna népével, hatalmas összefogással, humanitárius segélyekkel támogatja Ukrajnát, a menekülteket.
A konzul úr a külképviselet nevében magyar, illetve kétnyelvű könyveket tartalmazó csomagot ajándékozott az iskolai könyvtárnak.
Miroszlava Szkripinec, Szolyva megbízott polgármestere köszönetet mondott a kistérség és az iskola támogatásáért, kiemelte a magyar és az ukrán baráti népek kultúrájának kölcsönös gazdagítását, reményét fejezte ki a további együttműködést illetően.
A köszöntőket követően a gyermekek vették át a szót. A szemlén idén sokkal nagyobb létszámban vettek részt, mint tavaly: több mint 60 gyerek énekelt. A műsort a Szolyvai Református Magyar Óvoda növendékeinek fellépése indította, akik 4 szabadon választott éneket adtak elő. Őket követték a színpadon a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskola tanulói egy-egy dallal. Az első osztályosok a Tavaszi szél vizet áraszt című dallal készültek. Ezt ismét szabadon választott dal követte a másodikosok és a harmadikosok előadásában. A vasárnapi iskola tanulói is felléptek. Majd a Szolyvai 1. Számú Középiskola 5–7. osztályának aktív tanulói énekeltek. A Szárnya, szárnya című dal a 7. osztályos lányok triójának előadásában csendült fel. A szeptemberben megalakult Szolyvai Madárkák együttestől a Szánt a babám, Ősszel érik, Tavaszi szél vizet áraszt című dalokat hallhattuk.
Az együttes létrehozásáról vezetője, Szokolova Henrietta elmondta:
– Régóta dédelgetett álmom, szinte bakancslistás. Nagyon szeretem hallgatni és főleg énekelni a magyar népdalokat; nem végeztem zeneiskolát, az éneklés tulajdonképpen csak hobbi. S most a Jóisten közreműködésével, illetve a Bethlen Gábor Alap, a magyar kormány, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének a támogatásával szeptemberben 9 „madárkával” sikerült alakítani egy népi együttest, amelyben 3–7. osztályos tanulók énekelnek. Kilencen vannak jelenleg, de szeretnénk a jövőben növelni a létszámot, mivel a felsorolt támogatók segítségével 12 népviseleti szoknyát és blúzt sikerült megvarratni.
A szervezők a népdalszemle résztvevői számára emléklapokat készítettek, melyeket az ajándékokkal együtt Schink István, a KMPSZ Munkácsi Régiójának elnöke adott át. A rendezvény közös fénykép készítésével ért véget.