III. Népi és Hagyományőrző napok Mezőváriban – „…Erre gyere galambom!…”

A nagydobronyi tájegység népzenéje állt a harmadik alkalommal megrendezett Népi és Hagyományőrző napok középpontjában Mezőváriban. 

A háromnapos rendezvényre a helyi fiatalok mellett a környékbeli – tiszacsomai, sárosoroszi, benei, badalói tánccsoportok érkeztek. Képviselte magát a borzsovai és nagymuzsalyi ifjúság, sőt az eszenyi Szabó Tibor vezette Ritmus tánccsoport is elfogadta a váriak meghívását. Számukra a táborszervező BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet az eddiginél is színesebb programmal készült, melynek legfontosabb pillére idén is a néptánc, népzene és énekoktatás volt.

III. Népi és Hagyományőrző napok Mezőváriban
III. Népi és Hagyományőrző napok Mezőváriban

A néptáncoktatást már hagyományosan Lőrinc Sándor és felesége, Lőrinc Beáta néptánctanár vezette, akik Nyíregyházáról érkeztek erre az alkalomra. Irányításuk alatt a különböző helyről érkezett és különböző korú fiatalok három nap alatt egy tánccsoportként adták elő szatmári és dobronyi táncokból álló produkciójukat, melyet utolsó este, a gálakoncerten nagy siker koronázott. Ekkor vehették át a táncoktatók a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet díszoklevelét is, jelképesen így mondva köszönetet a Kárpátalján végzett önzetlen munkájukért.

III. Népi és Hagyományőrző napok Mezőváriban
III. Népi és Hagyományőrző napok Mezőváriban

Hasonló elismerés kísérte az ének és hangszeres fellépők előadását is. Az énekfoglalkozásokat Kovács Abigél népdaloktató tartotta, a népi hangszeroktatásban részt vett Biró Hajla Ágnes furulya oktató, Gáti Gyöngyi citera oktató, valamint Kovács Sándor, a BorzsaVári népi zenekar vezetője mint harmónika és brácsa oktató. A hegedűsökkel Lemen Ványa foglalkozott, míg a nagybőgősöket Kovács Tamás terelgette. A kisiskolás korúak Kovács Erikától tanulhattak népi gyermekjátékokat.

A résztvevők szabadidejüket kézműves foglalkozásokkal tölthették, ahol agyagozás, horgolás, gyöngyfűzés, rongybaba- és harisnyavirágkészítés, gyertyaöntés és számos ügyes kezet igénylő elfoglaltságot találhattak maguknak. A programon részt vehettek a település egészen kicsi, óvodás korú gyermekei is, számukra külön örömöt jelentettek a Kurmai Ráti Szilvia mesemondó előadásában megtartott mesedélutánok.

A BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet egész évben lehetőséget biztosít a fiatalok számára a néptánc, népzene, népdaloktatásra és különböző kézműves foglalkozásokra. Elhívatott pedagógusaik fontosnak tartják a népi hagyományok továbbadását, a közösség megtartását és megerősítését. Ezekre a programokra lehetőséget ad a református egyház által fenntartott Nemzetház (Egy ház a nemzetért), ahol a helyi gyerekek rendszeres oktatásban részesülnek. A programok anyagi fedezetének nagy részét a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Csoóri Sándor Alap biztosítja.