Minden év január harmadik hetében imahetet tartanak a világ keresztény/keresztyén közösségei. Beregszász református, római- és görögkatolikus felekezetei immáron több mint egy évtizede csatlakoztak az egyetemes évkezdő ökumenikus imahéthez. A hét folyamán minden este más-más gyülekezet templomában jönnek össze, hogy együtt tegyenek hitvallást, hogy együtt erősödjenek a hitben. Az idei hét témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).

Az ökumenikus imahét kedden este a református templomban vette kezdetét, ahol a házigazdák nevében Taracközi Ferenc vezető lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Tájékoztatójában elmondta, hogy a 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette elő. Az idei alkalom azért is különleges, mert idén van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak 325-ben. Ezért az imahét központi témája az Apostoli hitvallás, és azon keresztül a keresztény egyházak egysége, aminek alapja a Jézus Krisztusba és ajándékába vetett hit. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint, azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe, fogalmazott Taracközi Ferenc.

A református templomban Molnár János római katolikus esperes-plébános Jézus eljövetelét, az ige megtestesülését hangsúlyozta prédikációjában. A megtestesülés titka örömhír, evangélium arról, hogy az Isten fia emberi testben közénk költözött, majd felmenve a mennybe helyet készít a benne hívők számára. Üdvösség nincs senki másban, csak Jézus Krisztusban. Az ő nevét kell segítségül hívnunk minden időben, hangsúlyozta a püspöki helynök. Aki a sajtónak nyilatkozva elmondta: az idei imahét is a megerősödést szolgálja. Hogy a keresztények/keresztyének megerősödjünk a közös hitben. Bár különböző felekezetekben élünk, de ugyanazt az Istent imádjuk, s ugyanaz a Krisztus a megváltónk mindannyiunknak. És ha ugyanaz az Isten mindannyiunk istene, akkor szükségesek azok a közös pontok, amikor találkozhatunk, s amikor közösen vallhatjuk meg hitünket, hiszen a közöség az mindig erőt és lelkesítést tud adni, fogalmazott.

Szerdán a római katolikus templomban folytatódott az ökumenikus imahét, ahol Marosi István görögkatolikus áldozópap, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ vezetője szolgált. Aki kiemelte: azért kell az egység, mert szétszakadtunk, szétszakadtak őseink. Bár saját szokásaink vannak, viszont az alapigazság az ugyanaz, mégpedig, hogy az Isten teremtette a világot, az ember bűnbeesett, Jézus pedig földre szállott, hogy felemelje az embert. Ebben mindannyian hiszünk. Ezért is fontos, hogy évente legalább egyszer együtt imádkozzunk minden egyház híveivel, hiszen Jézus Krisztus egyesít bennünket, emelte ki Marosi István. Aki arra a kérdésre, hogy mikor valósul meg a keresztény egység, Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka szavaival válaszolt: Krisztus második eljövetelekor! Ha várjuk a második eljövetelét, akkor ez azt is jelenti, hogy elismerjük – volt első eljövetel, és hiszünk abban, hogy újra lehetséges a teljes közösség. Istennel, embertársainkkal és az egyházak között is, hangsúlyozta az igehirdető.

Csütörtök este a beregszászi görögkatolikus templomban tartották az ökumenikus imahét záró alkalmát, ahol a görögkatolikus hívek mellett szép számban jelentek meg a római katolikus, és református gyülekezetek tagjai is. Az alkalmon Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, aki a szabadságát tölti vidékünkön és több templomban is tartott már istentiszteleteket az elmúlt hetekben. Igehirdetésében kiemelte a megbékélés és a közös hit fontosságát, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy Isten kegyelméből a háború utáni időkre is fel kell készülni, amikor még inkább fontossá fog válni az egymásra támaszkodás.

Fontos hogy az egymásra találás ne csak ebben az egy hétben legyen ott, hanem az azt követő időkben is, emelte ki Szabó Viktor atya, a Sevcsenko utcai görögkatolikus templom parókusa. Az imádság – függetlenül attól, hogy melyik felekezethez is tartozunk – testvéri közösségbe egyesít bennünket, mondta. Hitet tett amellett, hogy ha majd az ökumenikus imahetet követően találkozunk valahol, akkor tovább fogjuk építeni ezt az egységet azzal, hogy üdvözöljük egymást, kezet nyújtunk egymásnak, ezzel is megmutatva, hogy elsősorban keresztények vagyunk.
Az alkalmakat – melyek fontos imatémája volt a béke is – a fogadó gyülekezetek énekkarainak szolgálata gazdagította. Sokan az imahét mind a három alkalmán részt vettek, hiszen fontosnak tartják, hogy az elhangzott igemagyarázatok és csendes imák által is közelebb kerüljenek Istenhez és egymáshoz.