UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Megtartó hagyomány

5/5

Kár lenne tagadni, hogy a Beregvidék név­jegyének számító BeregFeszt nagyszabású rendezvénysorozatát szombaton felülírta a forró nyárból egyik napról a másikra őszbe forduló kellemetlen időjárás. Mert a kora délutáni órákban jött, és több órán át tartó zápor bizony lehetetlenné tette számos érdekes program megvalósulását. Ám a kitartóbbak ezúttal sem csalódtak. Hisz mind a díszes felvonulás, mind a Kárpátaljai Magyar Könnyűzenei Zenésztalálkozóra jött együttesek fellépése, mind a Republic koncertje felejthetetlen élményt jelentett.

De számos élményben volt részük azoknak is, akik már a kora délelőtti órákban kilátogattak a rendezvénynek helyt adó Barna György Stadionba. A BeregFeszt helyszínén ifjú birkózóink színvonalas és érdekes mérkőzéseken mutatták be tudásukat, adtak számot kitartásukról. Ugyancsak sok izgalmat hozott a gyerekek számára a lézerfegyverekkel vívott csata.

Immár hagyomány, hogy ezeken az alkalmakon a járás falvai bemutatják és kóstolásra kínálják népi gasztronómia legnépszerűbb fogásait. Ezúttal tizenkét csapat versengett az elsőbbségért. De ha nincs is meghirdetve a települések közötti nemes vetélkedés, a bográcsok, a tárcsából készült serpenyők, a sasliksütő vályúk és a hordozható gáztűzhelyek körül szorgoskodók akkor is tudásuk legjavát nyújtják. Teljesítményüket a közönségen kívül a délután folyamán szakavatott zsűri bírálta el. Bogrács- és babgulyás, őz- és vaddisznópörkölt, lecsó és töltött káposzta, valamint a desszertek közül fánk, palacsinta meg számos sütemény közül választhattak a falvak sátrait felkeresők. Természetesen óriási nyüzsgést tapasztalhattunk a sörsátrak környékén is. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, kivonultak a szőrmeárusok, a papucskészítők, néhány pavilonban pedig füstölt halat, kézműves sajtokat, mézet és méhészeti termékeket lehetett vásárolni. A környékbeli gazdák szőlőt, tájjellegű borokat és gyümölcspálinkát kínáltak. Sok nézője akadt a terméskiállításnak. A járás iskolásai ezúttal is nagyfokú kreativitásukról tettek tanúbizonyságot.

Délben aztán Makkos­jánosi központjából elindult a díszes menet, hogy a stadionba érve a népviseletbe öltözött lányok szőlővel töltsék fel a pódiumon álló kádat. Az ünnepi felvonulás élén a fúvószenekar tagjai lépkedtek, nyomukban a szőlőindákkal feldíszített szekerek haladtak, rajtuk népviseletbe öltözött fiatalok vidám szüreti dalokat énekeltek. Őket követte a járás hagyományőrző együtteseinek népes csoportja, mintegy versenyt énekelve velük. Immár hagyomány, hogy a felvonuláson részt vesznek a Beregszászi Szent Vencel Borrend tagjai. Mögöttük középkori lovagoknak öltözve haladtak azok a hagyományőrzők, akik a beregszentmiklósi várban már több éve szervezik az Ezüst táltos elnevezésű lovagi tornát, s most eljöttek, hogy a középkori bajvívásból ízelítőt nyújtsanak a helyi közönségnek.

Az ünnepélyes megnyitón Hennagyij Moszkal kormányzó először magyarul köszöntötte a jelenlévőket. Ő is, akárcsak a további felszólalók – Barta József, a megyei tanács elnökének első helyettese, a KMKSZ alelnöke, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke, Sin József járási tanácselnök, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke – arról szólt, hogy a BeregFeszt olyan népünnepély, amely híven tükrözi Beregszász és a környező települések népi kultúráját, azt a gazdag szellemi és kulturális örökséget, melyet elődeink hagytak ránk, s melyet kötelességünk megőrizni. A szónokok hangsúlyozták: csak a béke, az egymás iránti bizalom és tolerancia révén valósulhat meg az Ukrajnában, s ezen belül Kárpátalján élő népek közös nagy álma, országunk felvirágoztatása. Az egybegyűlteket köszöntötte Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul.

A fesztivál keretén belül átadták a Beregvidék díszpolgára okleveleket. Idén ezt a címet Hennagyij Moszkalnak, a megye kormányzójának, Bakancsos Lászlónak, az UMDSZ általános alelnökéneke, Vidnyánszky Attilának, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának adományozták. Babják Béla, a beregszászi húskombinát egykori igazgatója a város és a járás gazdaságának fellendítéséért, szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséért végzett hosszú évtizedes áldozatos munkájának elismeréseként posztumusz kapta meg ezt az elismerést.

A fesztivál idejére a stadionba egy egész vidámpark költözött ki, a gyerekek nagy örömére. Sokan fényképezkedtek a robotemberrel, aki ott sétált a sátrak között. A legtöbb nézője viszont a szőlőtaposásnak akadt: az erre vállalkozó hölgyek hamar igazi szüreti hangulatot teremtettek. A friss must kóstolója során megállapítást nyert, hogy előreláthatóan finom lesz az idei termésből készült bor.

Kovács Elemér
Forrás: Kárpátinfo

Facebook
Twitter