A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának egyik fő célja, hogy szeretetet sugározzon és adjon, hogy gondoskodó szeretettel és figyelemmel forduljon nehezebb sorsú embertársai felé, hogy úgy adjon, ajándékozzon, amivel igazi örömet szerezhet. Karácsony közeledtével még inkább próbálnak szeretettel jót tenni. A Híd a generációk között projekt, illetve az Ismeretlen jótevő programjukon keresztül évek óta néhány gyerek téli ruhatárát igyekeznek felfrissíteni.
– Immáron harmadik alkalommal valósítottuk meg ezt a programunkat. Idén három család hat gyermekének tudtunk segíteni – tájékoztat Mező Dianna, a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának elnöke. – A gyerekek a rózsahölgyek látóköréből kerülnek kiválasztásra. Ők általában nehéz körülmények közé került családokban élnek. A szülőkkel együtt hívtuk meg a gyerekeket a beregszászi Tünde Divat üzletbe, ahol meghatározott keretösszegben egyedül választhassák ki azokat a ruhadarabokat, amelyekre leginkább szükségük van.
Persze néhány önkéntes rózsahölgy és az üzlet munkatársai is segítettek a megfelelő öltözék kiválasztásában: alsó és felső ruházatot, cipőt, sapkát, sálat – mindent, amire a szülők szerint szükségük volt, s ami a gyerekeknek is tetszett.
Mint megtudtuk, idén négy gyereknek a Bethlen Gábor Zrt., egynek egy nevét elhallgatni kívánó magánszemély, egynek pedig a Tünde Divat tulajdonosai támogatták a ruhavásárlását.
Egyébként bárki csatlakozhat ehhez a nemes akcióhoz, aki osztja a véleményt, hogy a karácsony nem rólunk szól, hanem arról, hogy szeretetet adunk; azt adjuk a másiknak, ami neki fontos. Szerezzünk örömet a másiknak, s ezáltal megtapasztalhatjuk magunk is: jónak lenni.