Egy év telt el az orosz–ukrán háború kitörése óta, s a mögöttünk álló hónapok alatt a magyar állam, a karitatív szervezetek folyamatosan támogatják Ukrajnát, azon belül Kárpátalját.
Hegedűs Csilla
Pénteken Beregszászban a hat magyar karitatív szervezet (Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Magyar Vöröskereszt, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat) több mint százmillió forint értékben adott át adományt a Római Katolikus Plébánia udvarán.
Az átadáson jelen volt dr. Kovács Zoltán, Magyarország nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, aki elmondta, Magyarország kormánya a háború első napjától a béke pártján áll, és ez az álláspont nem fog megváltozni.
– Ezzel párhuzamosan mind a magyar kormány, mind az a hat karitatív szervezet, amely részt vesz a Magyarország által létrehozott karitatív tanácsban, Ukrajna-szerte minden nap jelen van, és segít. A mai találkozásunk apropója a segélyezés egy újabb hulláma: generátorokkal, élelmiszerekkel, higiéniai eszközökkel és gyógyszerekkel megrakott buszokat hoztunk.
Szimbolikus az alkalom, hiszen ez a munka az elmúlt egy év minden egyes napján zajlott itt Kárpátalján, és Ukrajna belső területein is.
A karitatív szervezetek a tőlük várt elszántsággal, hatékonysággal és elhivatottsággal, a saját szakterületükön, és területükön végzik a munkát – hangsúlyozta az államtitkár. Kovács Zoltán hozzátette, Magyarország vállalásai nagyságrendileg is jóval túl mutatnak az ország méretén, illetve arányán az európai hozzájárulásban.
– Kiemelném, hogy az eddigi kötelezettségvállalásaink több mint 123 milliárd forintra rúgnak, ebből 14 milliárd forint környékén van az az összeg, ami jótékonysági szervezeteken keresztül jutott el eddig Ukrajnába. Helyreállítási programokban, infrastrukturális, oktatási, egészségügyi projektekben veszünk részt, tehát Magyarország mindent megtesz, Magyarország segít – zárta szavait dr. Kovács Zoltán, majd a helyi karitatív szervezetek képviselőitől informálódott tevékenységük menetéről.