UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Ukrajnában listázni fogják a kettős állampolgárokat

5/5

Az államfő mellett működő nemzetbiztonsági hivatal két hónapot adott a kormánynak, hogy kidolgozzon egy új jogszabály-tervezetet a kettős állampolgárság tiltására vonatkozóan. Olekszij Danilov, a testület titkára elmondta, létre szeretnének hozni egy olyan kontroll hatóságot, amelynek a feladata lesz a két útlevéllel rendelkezők kiszűrése, és adatbázis készülne a kettős állampolgárokról.

Az RNBO titkára szerint megengedhetetlen, hogy a parlamentben, a kabinetben, az önkormányzatok bármilyen szintjén is kettős állampolgárok legyenek jelen. Aki jelenleg ilyen tisztet tölt be, és rendelkezik egy másik ország dokumentumával is, annak azt tanácsolta, sürgősen adja vissza, hogy a későbbiekben ne származzék kára ebből.

Forrás: KISZó/Unian

Facebook
Twitter