UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

VII. Dobronyi Paprikafesztivál

5/5

Hogy milyen szorgos, dolgos nép lakja Kis- és Nagydobronyt, arról a rendezett porták mellett az is tanúskodik, hogy szinte minden idényben különböző piacokon kínálják kertjük termését. A korai retektől és az újkrumplitól kezdve a paradicsomon, uborkán át a fűszerpaprikáig. Amely igencsak keresett nem csupán Kárpátalján, de a megyén és az országhatáron túl is. Ilyenkor, ősz elején szemet gyönyörködtető a szinte minden udvart díszítő pirosló paprikafűzérek sokasága. Nem véletlen hát, hogy ennek a fűszernövénynek fesztivált is szerveztek.

Kisdobronyban immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Dobronyi Paprikafesztivált, amely az évek során járásivá nőtte ki magát. Az elmúlt vasárnap igen sok településről eljöttek fellépők, érdeklődők, hogy egy kellemes délutánt töltsenek együtt, megcsodálják a sok tehetséges fiatal műsorát, illetve megkóstolják a paprikából, paprikával készült finom ételeket. Ember Balázs, a település polgármestere örömmel üdvözölte a vendégeket és helybélieket egyaránt, elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy Kisdobrony adhat otthont egy rangos járási fesztiválnak, ahol megismerhetik a falu népe munkájának eredményét. Isten áldja a szorgos kezeket, mondta Ráti Éva, az Ungvári Járási Közigazgatás elnökének helyettese, aki azt kívánta, hogy a gazdák mindenkor jó áron tudják értékesíteni is termékeiket. Jó munka után édes a pihenés, köszöntötte az egybegyűlteket Mackó István, a járási tanács alelnöke, további sikereket kívánva a falu lakosságának és vezetésének. A dobronyi paprika már márkanévvé vált, ami megszínesíti ételünket, életünket, fogalmazott Zubánics László, az UMDSZ elnöke, s elismeréssel szólt a település dolgos népéről. A paprika a magyar konyha királynője, vélte Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője, aki nagyra értékelte a fesztiválok szerepét, hisz az közelebb hozza egymáshoz az embereket, népeket. No és feltöltődést, kikapcsolódást nyújt a mindennapi gondok közepette. Köszöntötte a résztvevőket Kotlar Maria, a járási művelődési osztály vezetője is, aki jó szórakozást kívánt mindenkinek. Az ünnepélyes megnyitót követően aztán először a legkisebbek vették birtokukba a színpadot. Kedves műsorukkal megalapozták a jó hangulatot. Aztán a helyi művészeti iskola, művelődési ház és iskola tehetséges fiataljai, majd a járás műkedvelő együttesei léptek színpadra. Közben az érdeklődők megtekinthették és vásárfiának megvehették a sátrakban kiállító kézművesek, termelők portékáit, megkóstolhatták a lacikonyhák kínálatait, a gyermekek pedig birtokukba vehették a hatalmas csúszdát, a körhintát, a trambulint, este pedig utcabál várta a szórakozni vágyókat. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy nagyszerűen érezze magát mindenki.

Kovács Erzsébet
Forrás: Kárpátinfo

Facebook
Twitter