UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének nyilatkozata

5/5

A mai napon a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága (a Munkácsi városi kistérség végrehajtó szerve) határozatot hozott a Turul-emlékmű lebontásáról a munkácsi várban. Azon emlékműét, amelynek eredetijét még a Magyar Királyság időszakában emelték a XIX. század második felében a magyar államiság ezeréves évfordulója tiszteletére, amelyet a csehszlovák hatóságok szereltek le, majd a szovjet hatóságok pusztítottak el a XX. század negyvenes éveinek második felében. Majd a XXI. század elején a fent említett Munkácsi Városi Tanács döntése alapján került vissza eredeti helyére 2008-ban a munkácsi Pákh család anyagi támogatásának köszönhetően.

Mindenképpen egyedi döntésről van szó! Egyedisége abban rejlik, hogy a függetlenség évtizedei alatt először fordul elő, hogy egy kárpátaljai önkormányzat nem arról dönt, hogy a magyarság kultúrájával, történelmével kapcsolatos emlékmű felállítását, netán helyreállítását engedélyezi, hanem éppen ellenkezőleg, annak lerombolásáról dönt.

Nehéz értelmezni, vagy megérteni, hogy mi volt ezzel a döntéssel a munkácsi végrehajtó bizottság többségének a célja? Mi váltotta ki, hogy ennyire tiszteletlenül állnak a Munkácsi Városi Kistérség többezres magyar közösségének érzelmeihez és etnokulturális értékeihez?

Bármiféle célok is vezérelhették a tisztelt városatyákat, Szövetségünk, amelynek alapdokumentumaiban is lefektetett kötelessége a magyar közösség érdekeinek védelme, határozott tiltakozását fejezi ki a döntéssel kapcsolatban! Úgy véljük, hogy ezen határozat nagy mértékben hozzájárulhat az etnikai alapú feszültségek gerjesztéséhez mind városi, mind pedig megyei szinten. A fentiekből kiindulva felszólítjuk a Munkácsi Városi Tanács végrehajtó bizottság tagjait, hogy vonják vissza jelen határozatukat!

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöksége

Facebook
Twitter