Lovastábor a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében – Nyeregbe, gyerek!
Lovas nemzet a magyar. Népünk ezeréves történetét végig kísérik ezek a különleges állatok. Őseinknek a ló az életük mindennapi része volt.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közéleti tevékenységei közé tartozik a jótékonyság, az oktatási és kulturális folyamatok segítése.
Lovas nemzet a magyar. Népünk ezeréves történetét végig kísérik ezek a különleges állatok. Őseinknek a ló az életük mindennapi része volt.
Idén sem maradt el a beregszászi római katolikus hittanosok tábora, melyet minden évben jutalomként kapnak a gyerekek az egész évi szorgalmas tanúlásért, hittanra járásért.
Egyhetes tábort szervezett a Beregszászi Református Egyházközség a frissen konfirmált és a konfirmálás előtt álló fiataljai számára.
A Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyásánál, festői természeti környezetben fekvő Rahó első írásos említése – Rahow alakban – 1447-ből származik. A 2001-es népszámlálás szerint 15 247 lakosa volt 12 százaléknyi magyarsággal.
Isten bármilyen körülmények közepette is gondoskodik az Ő hívő népéről, illetve mindig lesz vagy marad az Ő nevében hívő nép, akiket megtart, még ha a többség a gazdagság, jólét, biztonságérzet vagy éppen a szegénység, nehézség, nyomorúság miatt hagyja is el Őt.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egy hangulatos kirándulásra invitálta tagcsaládjait, mégpedig a Beregardói Hegyalja Levendulamezőre, ugyanis megkezdődött a levendula virágzása, és ezt a szép látványt idén sem szerették volna kihagyni.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén is megszervezte az édesapák napja programot, melynek célja, hogy azon a napon kiemelt figyelem övezze az édesapákat, megünnepeljék, megajándékozzák őket egy kis kikapcsolódással, feltöltődéssel.
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet által nyújtott lelki táplálék megerősítést és békességet ad a fiataloknak. A GISZ a háborús körülmények között is igyekszik megtartani minden korábbi programját és továbbra is egyben tartani azokat a kárpátaljai magyar görögkatolikus fiatalokat, akik számára fontos a hit, az egyház, a nemzet és a hagyományok.
A nyári szünidő kezdetével felvetődik a kérdés: hol pihenhet a gyerek? A nagyobbak még csak-csak elvannak, de a kisebbekkel már nem olyan egyszerű.