Szent Márton Egyesület: „Ahol túlárad a bűn, ott túlcsordul a kegyelem”

A Szent Márton Egyesület olyan útmutatást ad, mint a dombtetőn álló kereszt. Sziklaszilárdan végzik a fiatalok lelki támogatását, immár több mint húsz éve. Manapság, amikor sokan bizonytalanok, önértékelési gondokkal és frusztrációval küzdenek, a közös imádkozás és a Szentírás sokat segíthet abban, hogy rendbe tegyék az életüket és a gondolataikat. A római katolikus ifjúsági szervezet többek között ebben is segíti most a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt.

Egy szórványban működő egyházközség múltja és jelene

Érdekvédelmi szervezeteink és oktatási intézményeink mellett történelmi egyházaink is a kárpátaljai magyarság tartópillérei. Így a szórványban élő huszti magyarság összetartásában is nagy feladat hárul nem „csupán” a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetére, illetve a magyar tannyelvű Huszti 4. Sz. Gimnáziumra, hanem a református és a római katolikus egyházközségre is. Az utóbbiak közül elsőként a kálvinista gyülekezettel ismerkedjünk meg!

Kölcsey HÖK: a kollégisták összetartója

Kölcsey Ferenc Szakkollégiumi Hallgatói Önkormányzata azt tartja a legfontosabbnak, hogy rendíthetetlen közösséggé formálják a diákokat. Gábor Anna nemrég vette át a szervezet vezetését, és a hagyományos összejövetelek mellett máris új ötletekkel tesz azért, hogy változatosabbak legyenek a diákok mindennapjai.