KRISZ: iránymutatás és közösségépítés

„Ebben a bizonytalan helyzetben szükséges, hogy rámutassunk, Jézus Krisztus olyan biztos alap, amire bátran alapozhatjuk az életünket” – vallja a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) elnöke. Balázs Antal elmondta, a szervezet több programját, némi átszervezéssel, a háború ellenére is megtartják.

Főiskolai HÖK: támogatást és felejthetetlen pillanatokat biztosítanak

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (a II. RF KMF HÖK) a főiskolai hallgatók érdekvédelmi és érdekképviseleti szerve. Az érdekképviseleten túl arra is törekednek, hogy élményeket, emlékeket adjanak a fiataloknak, ápolják a főiskola hagyományait. A szervezet egyfajta kapocs, amely a hallgatók és tanárok közötti kölcsönös tisztelet fenntartására hivatott. Arról, miként tudják most színesíteni a főiskolás hallgatók mindennapjait, a II. RF KMF HÖK elnöke számolt be.

KMDFKSZ: fókuszban a magyar fiatalok segítése│KISZó-interjú

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) olyan évtizedes hagyományai és kötelezettségei vannak, amelyeket a háborús körülmények ellenére sem adhatnak és nem is adtak fel. Igyekeznek most is megvalósítani a kárpátaljai felsőoktatási intézmények magyar hallgatóinak érdekképviseletét. Nemrég indult sorozatunkban azokat a helyi ifjúsági és diákszervezeteket mutatjuk be, melyek igyekeznek támogatni és színesíteni a kárpátaljai fiatalok életét.

MunKaland – barangolás a könyvtárban

Miért hasznos egy könyvtár, mitől lehet egyedi, mivel foglalkozik a könyvtáros? Többek mellett ezekre a kérdésekre kaptak választ a MunKaland–járaton a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesület (KMNE) ifjú tagjai. Az érdeklődőket Marosi Anita, a Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár vezetője fogadta és vezette be a könyvek varázslatos birodalmába.