Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti képviselője a hétvégén Kárpátalján járt, ahol Jurij Huzinec, a megyei katonai közigazgatás helyettes vezetője és csapata fogadta hivatalában Ungváron. A találkozón a térség előtt álló legfontosabb kihívásokról egyeztettek.
A képviselő közösségi oldalán közzétett beszámolója szerint a megbeszélés központi témája a kárpátaljai magyar közösség helyzete volt, fókuszálva az anyanyelv gyakorlati használatára az önkormányzatokban és a mindennapi életben. Ferenc Viktória hangsúlyozta:
„Ez számomra szívügy, hiszen identitásunk és megmaradásunk kulcsa az anyanyelv.”
Szó esett a háború közvetlen és közvetett áldozatainak helyzetéről is. A felek kiemelték a katonai sérültek fizikai és mentális rehabilitációjának, valamint a gyerekek és nők lelki egészségének megőrzésének és helyreállításának fontosságát, amely hosszú távú társadalmi feladat.
A környezetvédelem szintén napirendre került: megvitatták a Kárpátok hágóira tervezett szélerőművek kérdését, valamint a Jánosiban EU-s támogatással épült, de a mai napig működési engedélyt nem kapott hulladék-szelektáló üzem ügyét. Ferenc Viktória szerint ez akadályozhatja a régió újabb uniós pályázatokon való részvételét.
Téma volt továbbá a kelet-ukrajnai régiókból Kárpátaljára érkező belső menekültek elhelyezése, a lakhatás, a közlekedés és az alapinfrastruktúra kihívásai is.
A felek egyetértettek abban, hogy a most megkezdett párbeszédet folytatni kell.
Kárpátalja határ menti helyzete különleges lehetőséget teremt arra, hogy aktívan bekapcsolódjon az Európai Unió által meghirdetett programokba és pályázatokba. Ferenc Viktória szerint kulcsfontosságú, hogy a régió sikeresen éljen ezekkel a lehetőségekkel, és minden helyi közösség – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – érezze ennek előnyeit.
A képviselő hozzátette, „számomra mindig megtiszteltetés Kárpátaljára érkezni, és közösen keresni a megoldásokat, amelyek az itt élő magyar közösség és a teljes régió javát szolgálják.”
