Magyarság Háza-díjjal tüntették ki Baraté Ágnest
Ünnepélyes keretek között adták át az idei Magyarság Háza-díjat december 15-én a Magyarság Háza Galériában.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Ünnepélyes keretek között adták át az idei Magyarság Háza-díjat december 15-én a Magyarság Háza Galériában.
A Magyar Örökség és Európa Egyesület döntése alapján 2023. december 16-án Magyar Örökség díjban részesült a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 2023-ban is lehetőséget biztosított arra, hogy diákok és szüleik szavazzanak kedvenc pedagógusaikra. A nyertesek kihirdetésére és az ünnepélyes díjátadóra december 9-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Munkalátogatásra érkeztek Kárpátaljára az Európai Uniós tagállamok diplomáciai képviseletének vezetői december 11-én.
A Munkácsi Szent Márton Székesegyházban ünnepi szentmise keretében beiktatták a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye új püspökét, Lucsok Péter Miklóst. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével számos magas rangú ukrajnai és magyarországi egyházi méltóság, valamint több önkormányzati tisztségviselő és diplomata. Emellett jónéhány zarándok érkezett az anyaországból, Szlovákiából, Lengyelországból és a világ más távolabbi tájairól.
A Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ifjúsággal is foglalkozó szervezete, s mint Megyesi László, az egyházmegye állandó diakónusa és az említett egyesület elnöke kifejti, ilyen értelemben az egyházmegye ifjúsági szervezetének is lehet nevezni. De milyen munkát is fejt ki a fiatalok körében? Erről és az ehhez kapcsolódó kérdésekről beszélgetett el lapunk munkatársa az egyesület elnökével.
Adventváró kézműves-foglalkozást szervezett a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a tél első napján a Nagyberegi Tájházban. Az alkalmon a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum 30 második osztályos tanulója vett részt, akik ezúttal ünnepi asztaldíszeket készítettek.
Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 13 év alatt több mint 60 miniszobor készült és került ki a közterekre. Közülük néhányat azóta elloptak, pótolni kellett, de akadt olyan is, amit megrongáltak. Új sorozatunkban a miniszobrokat és az alkotások történetét mutatjuk be.
A magyarországi Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) Ecsettel a békéért elnevezéssel idén két alkalommal szervezett jótékonysági célú alkotótábort kárpátaljai művészek számára a beregszászi járási Tiszapéterfalván.