HÍREK

A zene összetartó, hidakat építő ereje

A zenének személyiségformáló ereje van. Sugárzik belőle a felelősségérzet, erkölcsi komolyságot ad, fejleszti a kitartást, az empátiát, érzelmeket ébreszt. Ezért nagyon fontos az, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak arra, hogy a művészeti oktatásban részesüljenek – fogalmazott a GENIUS Jótékonysági Alapítvány által, ötödik alkalommal megszervezett „ZeneVarázslat” című képzésen és hangversenyen Váradi Natália.

Aknaszlatinán él a remény

Színvonalas magyar oktatás – egyre kevesebb gyereknek.
Az Aknaszlatinai Bolyai János Líceum azért is küzd, hogy minél több diákot megtartson, és ezáltal megőrizze középiskolai státuszukat. Minden adott, gyönyörűen felújított iskola, korszerű szaktantermek, csak gyerekek kellenek. A felsőbb osztályokban egyre fogy a diáklétszám, és tudják, még azok közül is, akik most itt vannak, páran el fognak köszönni.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészszentelő közgyűlésén – Szolgáljatok az Úrnak örömmel…

Az egyház legfőbb küldetése az evangélium hirdetése, amire Isten embereket választott. Ő az, aki megbízott, s ő az, aki megbízatásunk teljesítését majd megítéli – hangzott el a Kárpátaljai Református Egyházkerület november 26-án megtartott ünnepi közgyűlésén, melyen ezúttal két fiatal lelkész – Kardos Ágnes és Fejes Sándor – felszentelésére került sor.