A bíróság visszahelyezte posztjára Schink István munkácsi magyar iskolaigazgatót
Idén januárban Viktor Baloga és támogatói hihetetlen nyomást gyakoroltak a kárpátaljai, ezen belül a munkácsi magyar közösségre.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Idén januárban Viktor Baloga és támogatói hihetetlen nyomást gyakoroltak a kárpátaljai, ezen belül a munkácsi magyar közösségre.
Nyílt napot tartottak a Munkácsi Szent István Líceumban az érdeklődő szülők és diákok számára április 21-én.
A magyar költészet napján, 2023. április 11-én a Bátyúi Líceumban ismét összemérhették tehetségüket és felkészültségüket Kárpátalja legjobb versmondó diákjai. A Bátyúi Költészeti Napok harmincöt éves hagyománnyal rendelkező ünnepe a magyar költészetnek, egyben a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) egyik legpatinásabb versenye. Idén – a járási elődöntőket követően – hat középiskolából tíz diák jutott el Bátyúba, ahol elszavalhatta a zsűri előtt szabadon választott versét, majd a kötelezőt.
Legyen bármilyen is az élet Kárpátalján, a legfontosabb a hitünk, nyelvünk, hagyományaink és kultúránk megőrzése, ápolása. Szerencsére vannak emberek, akik felvállalják, hogy mindezt elsajátítják és átadják a fiataloknak, akik aztán továbbadhatják az azt követő nemzedéknek.
2023. április 11-én, a költészet napján rendezték meg a Versünnep Fesztivál 2023-as döntőjére. A versünnep professzionális előadói számára a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán tartott döntőbe a zsűri döntése alapján 11 produkció jutott be.
A Fuss neki! akció Székelyudvarhelyről származik, és az elmúlt év októberében immár tizenegyedik alkalommal hirdették meg, hogy az érdeklődők egy nemes cél érdekében fussanak gyakorlatilag az egész Kárpát-medencében. A Székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány kezdeményezésére az ősszel a kárpátaljai könyvtárak magyar nyelvű könyvekkel való ellátásáért futottak, kerékpároztak több országban, több ezren, több kilométert.
Az ungvári járási Palágykomorócon sok évnyi várakozás, imádság után megvalósult a helyi római katolikus közösség álma: saját templomot kaptak. A öt évig tartó építési munkálatok után április 11-én szentelték fel a Szent József tiszteletére épült templomot, amely Schneidgen György tervei alapján, nagyrészt a magyar kormány támogatásával készült el.
Három év online verselést követően ismét közös szavalásra invitált a Pro Cultura Subcarpathica…
Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából idén is több kárpátaljai személyiségeknek adományoztak magyar állami kitüntetéseket. Idén hét, az általa végzett tevékenységben kiemelkedő szerepet játszó személy részesült a magas magyar állami elismerésben. Az elismerések átadására a beregardói Perényi Kultúrkúriában ünnepélyes keretek között került sor az ungvári főkonzulátus és a beregszászi külképviselet szervezésében.