Tehetséggondozó hétvégék a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében immár hetedszer kerül megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége…
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében immár hetedszer kerül megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége…
Immáron 34 éve, hogy a szovjet csapatokat kivonták Afganisztánból. Az ott szolgálatot teljesítők évente megemlékeznek erről az eseményről, hálát adva, hogy túlélték az akkori borzalmakat…
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a mostani nehéz helyzetben még inkább arra törekszik, hogy tagcsaládjai számára tartalmas, szórakoztató programokat szervezzen, hogy…
A farsang időszaka a hagyományos paraszti kultúrákban az év legvidámabb időszaka…
A farsang a január hatodikai vízkereszttől húshagyókeddig, illetve a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtig tartó vidám időszak…
Az épített örökség kiemelkedő alkotásainak, a népi kultúra jeles darabjainak, valamint a különböző tájegységek településein működő művészek munkáinak közkinccsé tétele egyaránt fontos dolog.
Szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont a Déryné ifjasszony című előadásból készített tévéjáték premierjének…
Ritkán adódik olyan alkalom, hogy egy olyan angol nyelvű képzésben vegyek részt, amelyben főiskolánk tanárai mellett egy amerikai egyetem oktatói is szerepet vállalnak….
Hideg, sötétség, aggodalom – mindennapjaink jellemzői. Ilyenkor fokozottabban keresi az ember a kikapcsolódás, a feltöltődés lehetőségeit. …