Fest, tanít, énekel, muzsikál, természetet jár

Beszélgetés egy igazi művészlélekkel.

A Benében élő Markó Veronika pár évvel ezelőtt került a nagyközönség látóterébe, amikor különböző rendezvényeken lépett fel, és csodálatos énekével szórakoztatta a jelenlévőket. Veronika sokat tett azért, hogy érdeklődését, tudását és kreativitását kiszélesítse, az éneklés mellett számos érdekes dologgal kezdett el foglalkozni. De meséljen minderről ő maga.

Hegedűs Csilla

– Szeretem a szülőfalumat, a legjobban ott érzem jól magam, és talán azért is léptem e pályára, mert abban a csodálatos környezetben nevelkedtem, tiszta szívű, jó emberek között. Édesanyám egyedül nevelt, és nagyon sok mesét olvasott nekem. Szerintem ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy fejlődött a képzelőerőm, a festményeimen is megmutatkozik: a mese világa, a mesés elemek, mondákhoz fűződő motívumok. Ez formált engem szép lassan azzá, ami ma vagyok.

– Hol tanultál énekelni?

– Sok népdalt tanultam édesanyámtól, az alkotás gyerekkoromhoz nyúlik vissza. Most már komolyabban foglalkozom a képzőművészettel. Szerettem volna e téren tovább tanulni, de sajnos nem volt rá lehetőségem, így kerültem a zenei pályára. Miután Benében befejeztem az általános iskolát, az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzsbe felvételiztem karmester szakra. Ezt 2016-ban sikeresen be is fejeztem, majd négy év elteltével levelezőin az ungvári egyetemet is, szintén karmesteri szakirányban, így birtokosa lehetek egy nemzetközi szintű diplomának.

Kórusvezető nem akartam lenni, de mindeközben belekóstolhattam a népzene, a népdal világába, és így ki tudtam választani, hogy mi az, ami közel áll hozzám.

Akkoriban nagy szívfájdalmam volt, hogy csak ukránul énekelhettem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szerettem azokat a dalokat, tetszett a zenei világuk, az volt a nagyobb gond, hogy nem értettem, mit énekelek. Így nem tudtam átadni, ami szerintem nagyon fontos. Mert ha nem a szívemből jön az, amit énekelek, az előadás veszít az értékéből. Ugyanígy voltam a komolyzenével is. Keretek közé zárva éreztem magam és úgy gondoltam, a népzene adhatja meg azt a szabadságot, amit keresek. Ezért önszorgalomból elkezdtem magyar népdalokat tanulni, szerettem volna magyar közönség előtt fellépni, énekelni. Ez valóra is vált, Kárpátalja számos magyar településén szervezett rendezvényeken léptem fel, magyar nótákat előadva.

Veronika itt nem hagyta abba az önképzést, szintén autodidakta módon tanult meg citerázni.

Tanulmányai befejezése után a Mezővári Művészeti Iskolában kezdett el éneket és zongorát tanítani, emellett kórust is vezetett. De nem érezte úgy, hogy ez az ő útja, ezért váltott, és most már a Tulipán Tanoda pedagógusa, ahol citerát taníthat, kézműveskedhet a gyerekekkel, és a képzőművészet is előkelő helyet foglal el az életében.

– Szeptembertől vagyok a Tulipán Tanoda csapatának tagja, és végtelenül jól érzem ott magam kézműves- és citera-népdaloktatóként.

Többnyire a beregardói Perényi Kultúrkúriában foglalkozom a gyerekekkel, de a Pro Cultura Subcarpathica által vezetett Nagyberegi Tájházban is várom az érdeklődő gyerekeket, természetesen mindig más és más foglalkozásokra.

Veronika elmondta, általában 5-15 éves gyerekek látogatják az óráit, és természetesen mindannyiukkal meg kell találni a közös hangot, másként lekötni a figyelmüket. Fontos, hogy mindig az évszaknak megfelelő dolgokkal foglalkozzanak. Nyáron például a levendulának volt a szezonja, most, advent idején mi mást, mint adventi koszorúkat, karácsonyi dísztárgyakat készítenek.

– Különféle dísztárgyakat, kézműves termékeket rendelésre is készítek, figyelembe veszem, hogy éppen mi a trend, mire van igény. A kézműves foglalkozásokat is többnyire saját ötlet alapján tartom, de figyelek arra, hogy a hagyományokon keresztül ismertessem meg a gyerekekkel a kézművességhez tartozó művészeti ágazatokat, amibe sok minden beletartozik: gyöngyfűzés, rajzolás, festés, varrás stb.

Ehhez felkarolom az egész évi ünnepkört, az év elejétől kezdve sorba vesszük a népi hagyományokat, melyekhez valami köthető, és abban a témában elkészíthető a dísztárgy.

– Advent van. Most adventi koszorúk készítésével foglalkoztok.

– Igen és gyertyaöntéssel. Bár ezt még én is most tanulom a Pro Cultura Subcarpathica által indított gyertyaöntő szakkör keretein belül, ahol gyertyaöntés alapjait sajátítjuk el.

Nem kell hozzá nagy tudomány, mostanában „csupán” az áramkimaradások okoznak gondot, mert anélkül nem tudjuk felhevíteni a viaszt. Egyszerű, természetes illatanyagokat használunk: levendula, fahéj, mandarin. Tehát az általunk készített gyertyák nemcsak szépek, hanem egészségesek is. Az adventi koszorúk is természetes alapanyagokból készülnek: fenyőágakból, kiszárítható növényekből, az erdőben gyűjtött tobozokból, csak egészen kevés kiegészítővel dobjuk fel a koszorút, például selyemmasnival. Általában mindegyik személyre szabott, és ez az én kreativitásomat is felébreszti. Azon igyekszem, hogy a koszorú egyedi és különleges legyen. Minden megrendelésre kihívásként tekintek, ez motivál engem. Ami pedig az oktatást illeti, kihívás, hogy minden foglalkozásra új ötlettel kell készülnöm.

Veronika álma tehát valóra vált, most valóban azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna. Elmondta, a kreativitása már kiskorában megmutatkozott már egy kis kavicson is azt fürkészte, mit lehetne belőle kihozni. Most már ő is észreveszi, a tanítványai közül, ki az, aki fogékony erre, és ki az, aki csak le akarja tudni a foglalkozást.

– Úgy látom, hogy egyúttal a hobbid is a munkád. Mégis megkérdezem, mi az, ami valóban kikapcsol?

– Valóban nevezhetném hobbinak a tevékenységemet, de ami igazán kikapcsol, az a természetjárás.

A párommal, Hapcsuk Gergellyel szoktunk túrázni,  olyankor jólesik „kimenni a világból”.

De az erdőt-mezőt járva sem tudom magam teljesen kivonni a munka alól, ha találok valami alapanyagot, azt begyűjtöm. Nem is beszélve a szép tájakról, azok ihletet adnak a festészethez. Gyerekkoromtól festegetek, 2015-től komolyabban. Gönczy Tivadar festőművész indított el a pályán. A képeket többnyire a természetben készített fotók alapján készítem, de a képzelőerőm is sokat segít egy-egy alkotás megszületésekor. Több stílusban kipróbáltam magam. A lélekfestés adja számomra a legnagyobb szabadságot, azt jelenítem meg a vásznon, amit éppen érzek, amilyen a hangulatom. Olajfestékkel dolgozom vászonra, ebből nagyon intenzív színeket lehet kihozni, illetve üvegre (mécses, pálinkás, boros, gyertyatartó üveg) is szoktam festeni, ezeken a helyi mondákat ábrázolom, vagy egy-egy részletet illusztrálok népdalokból. Korábban kipróbáltam a grafikát és az akvarellt is.

– Mit tervezel a 2023-as esztendőre?

–  Mindig az aktuális helyzetnek megfelelően tervezem meg, hogy mit helyezek előtérbe. Hiszem, hogy az élet mindent elrendez. Két éve például nem gondoltam volna, hogy levendulás ajándéktárgyakat fogok készíteni, de a sors úgy rendelte, hogy így lett. Mindenesetre én nyitott vagyok, tárt karokkal várom a lehetőségeket, a kihívásokat. Úgy gondolom, a tehetséget Istennek köszönhetem, de az már az én feladatom, hogyan fejlesztem. Ezért hálás vagyok, és azoknak az embereknek is, akik mellettem állnak ebben. Ilyen a párom is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *